Kaszaverés...

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_192612882_1995766027253900_1437538978439982657_n.jpgNyári napok alkonyának, vagy kora hajnalának egyhangú kopogása nekem is drága nagytatámat juttatja eszembe!! 

Milyen jó, hogy vannak még emberek, akik a kaszát meg tudják verni!! 

Szeretettel, 

Csaba t.
Ülök az irodában és fülemet ismerős hang üti meg. Hirtelen nem ismertem fel a hangot, kinéztem az ablakon és akkor már tudtam. Gyermek koromban tatám mindig komótosan kifeküdt a fűbe leterített régi kabátokra, elővette a kis kasza verő szerszámos táskáját, oda készített mindent a türelmes munkához. Felvette a számunkra "heverészőnek" tűnő testtartást és monoton kis kopácsolással kezdte verni a kaszát órákon keresztül... Olyan természetes volt ez a hang akkoriban, mint a tavaszi madárcsiripelés.
Kimentem Jóskához, ő is ugyan abban a komótos testtartásban, kis táskával, türelemmel és elszántsággal ( a szemüvegről gondolom ) végezte munkáját.
Meg kértem, hogy hadd engedje meg, hogy örökítsem meg ezt a pillanatot és ezzel együtt az érzést, mert lassan az utókornak ez sem marad meg. 
A kolostori kis házunk udvara különleges fekvésének köszönhetően, évente kétszer immár 18 éve "megköveteli" a két kézi parasztos kézi kaszálást, mivel ott nem opció a kaszagép.
Hálás vagyok, hogy látom a kitartást, a reményt, az elkötelezettséget, a kihívást és minden egyebet Jóskán, hogy reggel ahogy felkelt megápolta a gyalogos zarándoklattól megtépázott lábát és készül a következő bevetésre és mindezt ugyanakkora intenzitással mint 18 éve, amikor neki fogott.
Fogadjátok szeretettel, 
Betti