Egy maszkos, jórészt semmittevő tanév után ránk köszöntött a nyári vakáció! Hónapokon keresztül, mit csinál a gyermeked?! Mielőtt döntenél, olvasd el ezt az írást. Sok túlzás van benne, de ha hagyod, hogy egész nyáron feladatok nélkül tengjen - lengjen, akkor biztos, hogy sokat ártasz neki. Szánjunk hasznos időt a gyerekeinkre, vegyük ki velük együtt minden ház körüli munkából a részünket!

Szeretettel, 

Csaba t.

Kép: Egy párnapos lovastúra, a szárhegyi gyerekeinkkel, ráébreszt mindenkit a valós értékére. Lehet jelentkezni lovas táborba László Palinál: 0040742892954

A gyerekistenek kora

Egyre több tanulmány jelenik a témában. Egyre több szakember próbál figyelmezetni bennünket, hogy nagyon rossz útra léptünk, de a lavina elindult. Úgy gördül lefelé, hogy elsodor minden útjába kerülőt, hiába kiált fel sok hozzáértő pedagógus, pszichológus, jövőkutató. Mintha nem lenne megállás.

Gyerekeink földi istenségként élik mindennapjaikat. A legtöbben korlátlan hatalommal és végtelen akarattal rendelkeznek. Mindezt tetézi a kívánság kosár, amelyet minden nap meglengetünk előttük. De uramisten, mit teszünk? Hol a józan ész? Amiatt, mert valamikor sérelem érte az adott felnőttet, vagy tele van feldolgozatlan traumákkal, most egyszeriben elhiteti magával, hogy képes tökéletes szülő lenni azáltal, hogy minden megvesz a gyerekének?! Azért, mert valaki valaha nem kapta meg a kis vonatot, vagy netán kapott egy atyai nyaklevest, most valóban azt hiszi jó hozzáállásnak, hogy félni kezd a saját gyerekétől? Amikor bolt közepén álló 120 kilós apuka nem mer nemet mondani, mert akkor őt nem szereti a sivalkodó 4 éves hercegnője, az nagyon szomorú látvány. Csak néz rá és úgy érzi, hogy a gyereknek hatalma van felette. És hagyja. A gyerek már nem tudja jobban kitolni a határokat, mert egyszerűen nincsenek határok.

Megtehet, megkaphat bármit. És bármikor. Ma is, holnap is és akármikor, mert ha nem, akkor teszem azt, majd azt kiabálja a bevásárlóközpont közepén, hogy utállak! Na, erre jó sokan felkapják a fejüket és majd rosszallóan csóválják, merthogy ítélkezni nagyon, de nagyon szeretünk.De könyörgöm, mit művelünk mi, felnőttek? Erőszakos, türelmetlen, követelőző, önző, érzéketlen gyereknemzedék sorát indítjuk el egyszerűen azért, mert gyávák vagyunk? Hová tűnt a felnőttek felelősségvállalása? Hová tűnt a szülői öntudat, amelyben valaha el tudták dönteni, hogy mi a jó, vagy a hasznos a gyereknek?Ha van pénzünk, akkor valóban mindent meg kell adni a gyereknek csak azért, hogy hallgasson fél óráig? Tényleg nem akarja észrevenni a legtöbb szülő, hogy a gyerekistenség kora egyszer tragédiába torkollik?

Ezek a gyerekek nem akarnak majd dolgozni, mert nem tanulták meg, hogy a munkának értelme van. Nem kaptak feladatot. Nem kellett semmit sem tenniük azért, hogy elérjék a céljaikat. Tényleg akkora baj, ha valakinek fáj a szíve valami után, amit nem érhet el abban a másodpercben?

Nem hiheti azt egyetlen szülő sem, hogy a gyerekkorból kinőve a kihívások majd elkerülik az ő gyerekét és fikarcnyi befektetett erővel, nulla akarattal, motivációval zsíros álláshoz jut.Ha felnőve, az évek során nem tapasztalja meg, hogy a tetteinek következménye van, akkor mikor fogja? Ha nem tanítjuk meg neki, hogy csak munkával lehet eredményt elérni, akkor mit tanítunk? Hogy menjen a Való Világba, mert ha elég ostoba és közönséges, akkor pár hétig sztár lehet?

Micsoda dolog az, hogy felmentjük minden felelősség alól? Hogy helyettük leckét írunk, bepakolunk, megágyazunk, takarítunk? Hogy lehet az, hogy hagyjuk, hogy olyan módon beszéljenek velünk, mit egy utolsó riheronggyal? Amikor a gyerek azt mondja az apjának, hogy na, majd számolunk otthon, mert nem ezt ígérted! És a felnőtt ostobán kuncog, mert a 7 éves számon kéri. De ez a gyerek 17 évesen majd nem számon kér, hanem elküldi melegebb éghajlatra, mert nem tud neki elég pénzt adni, vagy nem elég márkás cuccokat vásárol.

Aki azt hiszi, hogy ez valami hirtelen felkapott harag, mert épp a rosszkedv szól belőlem, csak nézzen körül. Elképesztő látni azt, hogy a szülők FÉLNEK a saját gyerekeiktől! Tehetetlenül és megriadva figyelik a toporzékolást, az artikulátlan ordítást egy NEM hallatán. Lehet csukott szemmel és füllel járni az utcán, és a telefonba mélyedni, de lesz majd olyan helyzet, amikor csak kinyílik a zárt fül és szem.Akiket most nevelünk, vagy nem nevelünk, azok lesznek egyszer, ha lesznek, az orvosaink, ügyvédeink, autószerelőink. Istenem! Tisztelet a kivételnek! Csak bennünk bízhatunk. Jaj, nekünk, ha nem akad olyan szülő, aki mer még határokat szabni, szabályokat felállítani. Jaj, nekünk, ha azt gondoljuk, hogy ez a szabadság egészséges lelkű felnőtteket ad! Csak nézzünk körül! Ideje lenne felébredni már ebből az álságos punnyadásból és elővenni azokat az értékeket, amik évezredeken keresztül működtek. Nem véletlenül! A tisztesség, a tisztelet, az önzetlenség, a figyelmesség, a becsület, a másik iránti tolerancia nem ódivatú. Nem lehet az. Segítség! Talán még megállíthatjuk a lavinát…

www.hildasagok.blog.hu