A kovásznai polgármester úr jóvoltából, ezen a télen is lesz finom almánk, ugyanis megint támogatott 30 zsák almával, amit a kertjéből leszedhettünk. Egy délután az otthonunk nagyobb lakói elindultak almát szedni. Megérkezésünk pillanatában elámultunk az óriási nagy kerten, a rengeteg gyümölcsfán. Két- három fős csapatokra oszlottunk, birtokba vettünk egy- egy fát. A milyen hamar telt a délután, olyan hamar teltek a zsákok is az inycsiklandozó, zamatos, piros almákkal.
Az első nap 15 zsáknyi gyümölcsöt szedtünk le. Másnap már egy kis nehézséget okozott a munka, mert az almák elbújtak a fák legtetejére, azonban így még érdekesebb volt a szedés. Kihívást jelentett minden gyerek számára a fára mászni és nyújtózni az ágon csüngő almák után. Az egész almaszedés alatt vidám hangulat volt, nemcsak a szánk, hanem a kezünk is járt. Úgy gondoljuk, hogy senki sem érezte kényszernek a két délutánt, sőt vidám, harsogó kacajok hangzottak minden fáról.
Most, hogy beköszöntöttek a hidegebb napok, délutánonként nagyon jól esik munkánk gyümölcsét fogyasztani. Az is jól esik, hogy tudjuk, nemcsak magunknak dolgoztunk, hanem házunk kicsi gyerekeinek is. Az almákból juttattunk egy zsákkal Esztelnekre, kettővel Tusnádra- ezt Dávid Balázs bácsi vitte el az autójával- , és kettővel Szárhegyre is, reméljük az ottani gyerekek is jó étvággyal fogyasztották el a mosolygós gyümölcsöket.
Az egész almaszedésben nagyon tetszett, hogy összetartva, közösen, veszekedés nélkül tudtunk dolgozni. A legkisebb gyerekek élvezték a legjobban, úgy mászkáltak ágról-ágra, mint a kis mókusok. Persze, voltak munka közben pihenők is, ilyenkor hintáztunk, a kisebbek fogócskáztak. Hihetetlen formában voltak a pihenő után és mi, nagyobbak újult erővel álltunk neki az utolsó fáknak.
Már mostantól várjuk a jövő évi almaszedést is, mert nincs szebb és jobb dolog, mint jókedvűen dolgozni magunkért és másokért.
Szeretettel,
Jonica Xénia és Dénes Boglárka
Kovászna