Antal atya Tamás József püspök úrral és paptársaival.
Jó néhány évvel ezelőtt, fiatal házasként, Isten Aradra vezérelt minket, férjemet és engem. Nem voltunk hamvas fiatalok már, de a házasságot akkor kezdtük megérteni, próbáltuk szépen megélni. Életemben először szakadtam el szüleimtől. Ketten voltunk egy nagyváros kellős közepén, csak saját magunkra számíthattunk, minden adódó problémát önállóan kellett megoldjunk. Lakásként egy régi szerzetesi cellát kaptunk, picike volt, de nagyon kedves. Mindketten a belvárosi templomba lettünk alkalmazva, férjem, mint kántor, én, mint sekrestyés. Életünk nagyon szép éve volt az, de nem volt mentes a gondoktól.
Abban a templomban több pap is szolgált, de mi egy nyugdíjas pap bácsira figyeltünk fel. Vasárnaponként bejárt segíteni, gyóntatott, misézett, mikor hol volt rá szükség. Először az fogott meg benne, hogy mindig sor volt az előtt a gyóntatószék előtt, ahol ő volt. Meg is kérdeztem pár embert, hogy miért nem mennek a másik gyóntatószékhez is, hisz ott nincs sor? Azt felelte nekem egy bácsi, hogy menjek csak be Antal Atyához gyónni, majd megértem én is...igaza volt, mert azok a gyónásaim őszinték és mélyek voltak, olyan bátorítást és kedvességet kaptam Antal Atyától, hogy kitartott jó sok hétig...aztán mentem újból, hozzá.
A sekrestyében kedélyes volt, türelemmel viselte, hogy a papi öltözéket nem mindig helyes sorrendben nyújtottam neki. Mindig volt egy jó szava hozzám, mindig tudott viccelődni és mindig észre vette, ha szomorú voltam. A gondok nem kerültek el minket és ő volt az egyetlen, aki látta ezt és meglátogatott minket a lakásunkban. Ő volt az egyetlen ember, aki egy év alatt bejött hozzánk. A többieknek mi nem számítottunk...
Antal Atya prédikációi annyi embert megfogtak, hogy ki sem lehet mondani. Bármilyen nyelven szólt az emberekhez – magyarul, németül vagy románul – mindig lélekbe találtak szavai. Sokan törölgették szemüket mialatt őt hallgatták. Egyszerűen jó volt vele egy helyen lenni.
Soha nem volt számító, anyagias ember. Nem kért fizetést, amiért helyettesített, megelégedett egy ebéddel, vacsorával. Mikor először hallottam őt szavalni, nem tudtam, hogy saját versét mondja. Soraiban sok a tűz, lelkesít és bátorít, felemel és biztat minden versével, imájával.
Valamikor én is írtam verseket, de egyet sem tudok belőlük, Antal Atya minden saját versét kívülről tudja és ezt nagyon tisztelem benne.
Aradról elkerültünk Dévára és bizony pár év múlva Antal Atya is arra a vidékre költözött, így élvezhettük társaságát, jó tanácsait, prédikációit. Életünk nagy fordulópontján kikértük véleményét, hisz élettapasztalata óriási és hasznos tanácsot kaptunk tőle.
Sok évnek terhét cipeli most a vállán, de többet dolgozik, alkot, mint sok fiatal ember. Nem hagyta magát legyűrni a betegségtől, biztos vannak fájdalmai, de ő fittyet hány nekik és tavasztól - őszig fáradhatatlanul munkálkodik a szászvárosi kertben, termeli a zöldséget, gyümölcsöt, vet, gyomlál, kapál és mindent megtesz, amit kell.
Lehet, hogy kevesen vallják be, de szerintem sokan merítenek erőt látván Antal Atya kitartását, tenni akarását. Példakép lehet mindannyiunk számára, amikor panaszkodunk, hogy fáradtak vagyunk, nincs erőnk dolgozni. Van-e közülünk egy is, aki idősebb nála? Ugye nincs? Hát akkor ne is siránkozzunk, a munka nem ölt meg senkit, csak nemesebbé tett.
Férjemmel szeretjük és felnézünk Antal Atyára, kinek életében sok volt a szenvedés, mégsem panaszkodik. Mosolyogva teszi a dolgát, buzdítja a magyar embereket, hogy ne tagadják meg hovatartozásukat. Biztatja a fiatalokat, hogy vállaljanak gyereket, támogatja a szegényebb diákokat, hogy meg tudják valósítani álmaikat.
Ő igazi pap, abból a régi fajtából...akinek a szava szent kellene legyen, tanácsai követendőek, mert minden szava lélekből fakad. Ő Isten felkentje.
Gazdagabbak vagyunk, mert ismerhetjük Antal Atyát, bárcsak több lenne belőle! Isten áldása kísérje őt továbbra is és köszönjük, hogy
Antal atya Tamás József püspök úrral és paptársaival.