A hit megerősítése Kovásznán

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_csoportkep7.jpgElérkezett a várva várt idő. Kovásznára is elhozták a kis Jézuska szobrát, amit már nagy izgalommal vártunk. Ruhácskát varrtunk neki, ami fehér ingből és piros palástból állt. Kórusunk, a Schola Patrona Hungarorum énekelt a szentmisén és egy kis furulyadarabbal is készültünk.

 

A prédikáció hatására sokak szemében könny gyűlt, mivel Csaba testvér közvetlen beszédével tudott hatni a hallgatóságra. A prédikáció fő gondolata a kitartás és a hit ereje volt.
Csaba testvér gondolatai rádöbbentettek arra, hogy minden az akaraton múlik. Beszélt a gyerekek lelki tisztaságáról, a tanulásban adódó problémákról...
Elmesélt egy történetet, amit azóta is a szívembe zártam. Egy nap odament Csaba testvérhez egy gyerek és azt mondta neki, hogy jöjjön vele, mert az erdőben ott van két gyerek, akiket bánt egy néni és ki kéne őket szabadítani. Csaba testvér a hír hallatán nagyon megdöbbent de elhatározta, hogy utánuk mennek. Amikor faggatni kezdte, a kislányt, hogy mondjon bővebb információt, kiderült, hogy a nevelőnője mondta neki mindezt. Csaba testvér a kislánnyal együtt elment a nevelőnőjéhez és beszámolt neki az adott helyzetről. A nevelőnő persze nem tudott az egészről semmit, majd kis idő múlva eszébe jutott, hogy azelőtt való este olvasta neki a Jancsika és Juliska mesét és a kislány innen szedte a történetet.
Ez a történet is bizonyítja azt, hogy születésünktől fogva Isten jónak teremtett minket csak a sátán tesz minket rosszá. Milyen könnyen mondjuk ki, hogy nem tudom, nem akarom, de gondolkoztunk-e el azon, hogy legalább megpróbáltam-e valamit tenni a cél érdekében? Isten nem hiába küldte el egyszülött Fiát értünk! Azért küldte, hogy útmutató legyen számunkra, hogy mindig van kiút a rosszból csak erős hit kell hozzá és akarat.
Csaba testvér szavaival élve Jézus soha nem mondta, hogy nem, mindig hitt az ő Atyjában, annak ellenére is, hogy tudta mi vár rá. Nyugodtam mondhatta volna, hogy nem, de ő nem tette, mert annyira szerette az emberiséget és az Atyját. Kíváncsi lennék arra, hogy hányan vállalták volna az ő helyében a kereszthalált,  ha sokszor megriadunk egy pár nehéz házi feladattól, munkahelyi apróságoktól vagy éppen a gyerekünk nem úgy viselkedik, mint ahogy kellene. Ezek az apróságok eltörpülnek Jézus fájdalmához képest.
Nézzünk szembe félelmeinkkel és ne hagyjuk, hogy lustaságunk felülmúljon minket.
Csaba testvér nagyon sok gyereknek adott esélyt a jobb élethez csak élnünk kell ezzel és kihasználnunk minden lehetőséget, ami adódik számunkra. Persze ezek a lehetőségek semmit sem érnek, ha nem hiszünk a kis Jézus segítő erejében.
Számomra ez a mise egy újabb biztatással szolgált, hogy ne adjuk fel olyan könnyen a küzdelmet. Mindig kérjük a kis Jézuska segítségét és ne féljünk hozzá folyamodni, mert ő mindig meghallgat minket!
Dénes Boglárka,
Kovászna
2013.05.22