„Az életünket nem arra kaptuk, hogy reggeltől estig a tükör előtt pattanásainkkal bíbelődjünk, hanem arra, hogy szeressünk, alkossunk, teremtsünk, hogy éljük az életünket. Ilyen értelemben persze meg kell néznünk egy-egy munkánk gyümölcsét, következményeit, és a pelyvát a bűnbánat szelében el kell távolítanunk az érett, ép, egészséges búzaszemek közül, de tudnunk kell, hogy életünk munkáját nem abból fogják megítélni, hogy hány könnycseppet ejtettünk a hibáink miatt, hanem hány ép, egészséges búzaszemet tudtunk teremni.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Tusnádi lányainkat elvittem Árkosra az anyaotthonba, egy ott született kisbaba keresztelőjére. Sajnos sok - sok békétlenség, kudarccal végződő kapcsolat van ezen a földön! A szerelem a mennyekbe is emelhet egy fiatalt, de végtelen szenvedésbe is taszíthatja! A gyereket megtanítjuk biciklizni, felügyelet nélkül nem engedjük be a mély medencébe, vigyázunk minden léptükre, de a testi kapcsolatok veszélyes labirintusába, a párválasztás rögös útján sajnos gyakran elengedjük a kezüket! 