2010. augusztus elsején indult útjára kis csapatunk Ausztria fővárosába, Bécsbe. A meghívást egy ott élő család intézte a Szent Ferenc Alapítvány gyermekei felé. Csaba testvér úgy gondolta, hogy olyan gyermekek menjenek, akik megérdemlik, és keveset jártak táborozni az országon kivül. Ezért Tusnádfürdőről és Csíksomlyóról vittünk magunkkal a ’’ kiválasztottakat’’. Összesen kilencen voltunk, hiszen ennyi ember fér egy kisbuszba.

Már a fővárosba való belépésünkkor meglepetten tapasztaltuk, hogy gyönyörű... Mindenki csak ámult-bámult, amikor az épületek tisztaságát, rendezettségét, stilusát látta.

A minket fogadó család városszélen, erdővel boritott területen lakik. Itt néha még az időjárás is más, mint a belvárosban. Egyébként 15 perc alatt lehet bejutni a központba... Kedvesen fogadtak, meséltek magukról, kiderült, hogy három gyermekük van, Enikő, az anyuka többször találkozott már Csaba testvérrel, és most régóta megfogalmazott álmát teljesiti, azt, hogy gyerekeket táboroztat lakásában.  A végtelenül kedves apuka, Ralf, aki német, de nagyon jól beszél magyarul, rögtön begyújtotta a tüzet a bogrács alá, hogy vacsorára lecsót főzzenek Zolival, Enikőnek a testvérével, aki a későbbiekben végigkisért bennünket  városnézés közben.

Néhány gyermekben rögtön megfogalmazódott, hogy szivesen élne itt, szivesen élne igy, mint ez a család. Példamutató családi értékek kerültek szemük elé, látták, hogy szépen, csendesen, szeretetben is lehet élni, tisztelve a társamat, a gyerekeimet.

Az egész hét olyan volt, mint egy szép álom, amiből nem szivesen ébred fel az ember... A városi séták mindig tartogattak valami csodálnivalót, érdekes módon számos épület, szobor olyan neveket idéz amelyek a magyar történelemről vagy kultúrtörténetről szólnak... Gondolok itt a nagyszentmiklósi kincsekre,  Bocskai Isván koronájára, a Schönbrunni kastélyra és még sok másra. Végigvittek bennünket a városon, minden nap valamilyen nevezetességet láthattunk: Szent István székesegyház, Szent Mihály templom, a Hofburg( a császári udvar téli rezidenciája), a császári kincstár, a hires Schönbrunn palota, a hintómúzeum, a császári temető, Szent Ágoston templom, a Tenger Háza, a Prater, ahol a hires óriáskereket próbálhattuk ki, innen Bécs látványa lenyűgöző, a Mozart-ház, a Ferenc-rendi templom, Sziszi rózsakertje, a Parlament épületét kivülről láthattuk, úgyszintén a Városházát, a Várszinházat, majd meglátogattuk a Művészettörténeti múzeumot és a Zene Házát. Bécs leghiresebb cukrászdájában ehettünk kizárólag kézzel készitett tortaszeletet, a legrégebbi fagyizóban pedig főzött fagylaltot kaptunk. A városnéző busszal körbesétáltuk az olyan helyeket ahova gyalog hosszú időbe telik, hogy eljussunk, igy Bécs legmodernebb negyedét is lencsevégre kaphattuk. Hihetetlen, hogy a rengeteg turista nem koszolja össze a várost, az épületek természetesen tiszták, folyamatosan takaritgatják, ápolják őket... Kellemes illat lengi be az egész várost, a gyerekeknek feltünt, hogy a villamoson is finom parfümillat kering, egyszóval nincs büdösség...Az emberek is nyugodtak, civilizáltak, bár nagyvárosban voltunk, nem éreztük a rohanást. Az utcákon kávéillat, török teaillat vagy finom sütemény aromája terjedt, a drogériák közelében parfüm, a virágboltok rózsaillatot árasztottak...  A főtéren szinte lépésről lépésre látni amatőr bűvészeket, klasszikus zenészeket, festőművészeket, pantomimeseket, portrékészitőket, élő szobrokat, akik elbűvölik az arra járó-kelőket, igy ’’koldulják’’ ki a napi betevőjüket. Bécs a zene városa, minikoncerteket lehet hallgatni a főtér külömböző pontjain, sokhelyt pedig Mozartnak öltözött fiatalok kinálgatják az operai koncertjegyeket.

Keserű szájizzel tapasztaltuk, hogy román koldusok ott is vannak... Ezek a metró lejáratokban csak kezüket nyújtják... Büdösek, agresszivek, kellemetlenek...A teraszokat is azért határolták el üvegkeritéssel, mert nem lehetett nyugodtan ott lenni a kolduló romáktól, románoktól.... Szomorú, de ez van... Nem mi vagyunk ezért felelősek, reméljük javul a közeljövőben ez a helyzet, vagy ki tudja...

Mindenesetre köszönettel tartozunk elsősorban Csaba testvérnek, hogy lehetővé tette számunkra ezt a tábort, továbbá mindazoknak, akik segitettek a megszervezésben. Jövőre is várnak bennünket, azt szeretnék, ha évi rendszerességgel tudnánk menni hozzájuk. Bizom benne, hogy igy is lesz...Természetesen más gyerekek, más nevelők, ahogy Csaba testvér gondolja. Hálás köszönet mindenért...

Néhány fénykép kiséri ezt a beszámolót, kellemes időtöltést kivánunk mindannyiatoknak.

Szeretettel,

Makai család 

{zoomcat catid=960}