Bővebben: Igazi szabadságAkkor vagy igazán szabad, ha azt, amit vállaltál, meg tudod tenni, és a kudarcok, sérelmek után sem a gyűlölet, a harag uralkodik a szívedben, hanem az újrakezdés lelkülete, a szeretet és a jóság.
Csaba testvér

Bővebben: Nagyszerű emberek állnak mögöttünkHála és köszönet!, 
Csaba t.
Kedves Szegedi Karolina Általános Iskola alsó tagozatos diákjai, pedagógusai és kedves magánadományozók, szeretnénk szívből megköszönni a Fabatka illetve magánszemélyek keretében nyújtott ruha adományotokat!
Külön köszönet illeti a Pavlicz családot, hogy ezt az egész  kezdeményezést megszervezték számunkra. Az ők áldozatos munkájuk és elkötelezettségük nélkül mindez nem valósulhatott volna meg. Hálásak vagyunk, hogy ilyen nagyszerű emberek állnak mögöttünk.
Jézus Szíve Gyermekotthon Petrozsény

Bővebben: Felnőtt gyerekeinkTöbb gyerekünk végzett, velük, róluk, jövőjükről beszéltem ma! Röviden ezt mondtam nekik:   
- A múltad az nem börtön, hogy fogva tartson, hanem földre hullott tojáshéj melyből megszülettél.  
- A fészkedet kinőtted, ez már nem a te otthonod! 
- Számomra mindig a legkisebb királyfi vagy! 
- Kérdésedre a választ  az út adja, melyen jó reménnyel haladsz! 
- A díszlet változik, te is változol, egyedül Isten szeretete örök!! 
- Jó remény zarándoka légy! 
- Visszajössz, de nem álmokkal, hanem kincseknél értékesebb tapasztalatokkal.  
- Várlak, türelmesen és őrzöm a fele királyságod.
Szeretettel, 
Csaba t.

Bővebben: Ki mit szeretne tanulni? Felnővekvő gyermekeinket, a 16 év felettieket mire tanítsuk?? 
Kérdezzük meg őket is, hogy milyen szakmát akarnak elsajátítani??
Most a társadalmunk a vénasszonyok nyarában van.... látható, hogy jön a sok megszoritás, a dermesztő valóság, a hideg tél! Véget ért a fogyasztói társadalom relativ jóléte, egy új világ közeledik. Lehet panaszkodni, bűnbakot keresni, de be kell látni, hogy a kemény munkaalapú létfenntartás korszaka elérkezett!  Röviden, a kölcsönökből befolyó ingyen pénz elvékonyodik és létünket csak becsületes, kemény munkából fogjuk tudni fenntartani!! 
Gyermekeink számára a  a békéscsabai szakképző központ tanáraival ezt a jövőt próbáljuk megérteni, megtervezni... Tanácsot, de még kalácsot is szívesen elfogadunk, de a válaszokkal iparkodjunk, mert aug. elsején szeretnénk véglegesíteni és meghirdetni a 2025-26-os tanévben induló  képzéseket! 
Szeretettel, 
Csaba t.

Bővebben: Vihar TusnádfürdőnIstennek hála a tusnádi gyerekeink jól vannak, néhány cserép lehullt, de a Szent László Otthon megúszta. A ház melletti mellék épület nem volt ilyen szerencsés, mert a vihar  amint a képeken is látható a téli tűzifát direkt a fásszínbe hozta!! Ha Isten segít nemsokára megyek, majd a részletekről beszámolók, 
Csaba t.

Bővebben: Nem hagylak elA hegyek megindulhatnak, és megrendülhetnek a halmok, de az én szeretetem nem hagy el soha,  és veled kötött békeszövetségem nem inog meg. Az Úr mondja ezt, aki megkönyörült rajtad.
Izaiás 54,10

Bővebben: Közösség erejeA magányos bérctetőn álló fát a vihar sokkal könnyebben kicsavarja, de ha az erdőben egymás mellett vannak, egymást védik, óvják, közösen nagyobb orkánnal is sokkal könnyebben fel tudják venni a harcot.
Csaba testvér

Bővebben: Mi lennék?Tavasszal somfa lennék
talpig aranyban állva,
biztatón mosolyognék
a zsendülő világra.
 
Nyáron eperfa lennék,
tágas udvaron állnék,
aki alám ül, annak
jól fogna egy kis árnyék.
 
Ősszel almafa lennék,
piros almákat termő,
nem is csak egyetlen fa,
hanem almafa-erdő.
 
Ilyenkor télen aztán
gyertyán vagy fenyő lennék,
hogy aki fázik, égő
tüzemnél melegedjék.
Kép: 2018 júliusában boldog emlékű Kányádi Sándor temetésén

Bővebben: Nagycsaládunk veletek gazdag és kerekKedves Lilla, szeretettel visszavárunk, mert a kezdet kezdetétől nem csak gyermekeket, hanem nagymamákat - nagytatákat is örömmel fogadtunk. Hiszem és tudom, hogy 3-4 generáció is tud szeretetben, békében együtt élni. Nagycsaládunk veletek gazdag és kerek.  Egy ernő alatt békében sokan elférünk, 
Csaba t.

Bővebben: X. Székelyföldi Gyógynövény NapSzeretettel meghívunk a X. Székelyföldi Gyógynövénynapra 2025. július 12-én, a csíksomlyói Mária-kertben ismét találkoznak a természet, a tudás és a közösség szerelmesei.
Fedezd fel a székelyföldi gyógynövények világát, hallgass meg inspiráló előadásokat, kóstolj kézműves termékeket, és merülj el a hagyományos gyógyászat kincseiben!
Találkozzunk a természet ölelésében!