Bővebben: Itt az őszLám a gyermekvédelmi központ és a gyümölcsös még székelyföld szívében, a nagy hegyek árnyékában is megfér egymás mellett! Öröm volt látni, hogy a tavasszal szakértelemmel megmetszett fák, a gondoskodást milyen nagylelkűen honorálják! Gratulálok Csergő Józsefnek és az ő kedves feleségének, Hajnikának, aki a képen éppen lendületesen iparkodik (mint mindig) a paradicsomkerti hangulatért, amely körülveszi a Ervin Atya tiszteletére szentelt szárhegyi Otthonunkat!
Itt az ősz, és bölcsen, szakértelemmel ültessük körbe házainkat jóízű gyümölcsöt hordozó fákkal! 
Szeretettel, 
Csaba t.

Bővebben: A dévai Szt. Antal templom tanévkezdő díszítésbenSzép szokás kezd meghonosodni tanév kezdetén, akinek nincs iskolába járó gyermeke, unokája és aki teheti, hogy ne maradjon ki a tanévkezdés gyönyörűségéből, tanszerrel ajándékozhatja meg azokat a gyerekeket, akiknek nehézségeik vannak a tanszerek beszerzésében. Déván ilyen szép halom "fegyverzet" gyűlt össze az új tanévben, mely mellé ma 13.00 órától az iskolából jövet a diákok oda rakják a saját iskolatáskáikat is. A tanévnyitó szentmisében Isten áldását kérjük nemcsak a diákokra meg a tanszerekre, hanem mindazokra, akik az új tanévben a gyermekek segítségére, támogatására szövetkeznek.
Adná az Isten, hogy ez a szeptemberi népszokás elterjedjen, hogy a világ összes gyereke növekedhessen kedvességben, bölcsességben az emberek örömére is Isten dicsőségére!
Kép: A dévai Szt. Antal templom tanévkezdő díszítésben.
Bonaventura testvér

Bővebben: Otthonainkból kinőtt gyermekeimre nagyon büszke vagyok!Otthonainkból kinőtt gyermekeimre nagyon büszke vagyok! Kovács Annamária, ki szintén nálunk végzett,  kétgyermekes családanya férjével vállalta a gyerekeket, a borszéki házunkban! Ma egy szentmise áldozatban a helybeli iskola vezetőivel, tanáraival együtt kértük e gyönyörű házra, az új tanévre, a ház új lakóira Isten áldását!! 
Szeretettel kérlek imádkozzatok velünk, Flui Szent Miklós közbenjárását kérve ezért az otthonért és az itt élő szép nagy családunkért!!
Szeretettel, 
Csaba t.

Bővebben: Isten áldása kísérje a 2022-23 tanévet!!Néhány csíksomlyói diákkal a kegytemplom tövében, egy fiatal házaspárért imádkoztunk, no meg az eredményes vadonatúj tanévért is! 
Aztán indulunk a Szent István Otthonba, melynek kapujában Zsóka nevelőnő mindannyiunkat szeretettel vár. Jó hogy van egy ilyen nagykapu, mely minden bajban lévő gyerek előtt nyitva áll!! 
Isten áldása kísérje a 2022-23 tanévet!!
Szeretettel, 
Csaba t. 

Bővebben: Eredményes tanévet kívánokIstennek hála a tusnádi gyerekeink is jól vannak! Elkezdték szerencsésen a tanévet! Aranyosak, kedvesek, tele erővel, energiával, jókedvvel!! Jó volt velük találkozni, egyet a csukás tó körül csatangolni! Eredményes tanévet kívánok nekik is!
Szeretettel, 
Csaba t. 

Bővebben: Kis Szent Teréz búcsúTorockó - Kis Szent Teréz búcsú, 2022.október 1. szombat 11.00 óra.
Déván is megvolt a tanévkezdő szentmise! Nagy örömömre eljöttek a torockói gyerekeink is erre az ünnepre!  Meghívtak házuk védőszentjének az ünnepére, október 1-én 11.00 órára, a  Kis Szent Teréz búcsúra! 
Jó lenne a Székelykő tövében lakó gyermekeinkhez is, de a többi otthonunkba is gyakrabban ellátogatni!  Na de előttünk a hosszú tanév, lesz alkalom útra kelni, a gyermekeket meglátogatni, a házakat ellenőrizni, ha valaki ráér és van egy jó autója, örömmel veszem, ha társul szegődik!
Szeretettel, 
Csaba t. 

Bővebben: Irány a paradicsom!!Szászvároson István nevelő nem csak nagyszerű gyerekeket nevel, hanem a gyerekekkel óriás paradicsomokat is! A szászvárosi kertben termett egyik paradicsom egy kiló felett volt... Az ízt nem tudom miben  mérik, de az biztos, hogy osztályon felüli!! Aki nem hisz a szavamnak, a képeknek, az jöjjön el a Szent Erzsébet Otthonba, és kóstolja meg egy szelet zsíros házi kenyérrel!!
Szeretettel kívánom, hogy a gyerekeink is ilyen osztályon felüli eredményeket érjenek el az új tanévben, 
Csaba t. 

Bővebben: Az Öngyilkosság Megelőzésének VilágnapjaNehéz idők előtt állunk, ne engedjük el egymás kezét! Imádkozzunk és szeretettel segítsünk az elmagányosodott, sodródó testvéreinket! Merjünk segítséget kérni a szakemberektől: Erdélyben, Magyarországon
Templomaink nyitva állnak a vigaszt, bátorítást, erőt keresők számára! Isten papjait bizalommal fel lehet keresni, én magam is sok sodródó ember kezét fogtam meg az évek során! Együtt erősebbek vagyunk, mint külön külön magányosan!! 
Az elmúlt években az öngyilkosság 100 ezer főre vetített EU-átlagot 11-re teszi. Ugyanez a szám Lettországban 30, Magyarországon 19. Pont az átlagot hozza Románia és Hollandia, a legkedvezőbb adatok az Egyesült Királyságból, Olaszországból és Görögországból érkeztek, utóbbi ország mutatója a legjobb 5-tel.
Szeptember 10

Bővebben: Indulásra kész!? Induljunk!Tegyük jóságos Istenünk kezébe a 2022-2023-as tanévet, - munkánkat!
"Minden gondotokkal forduljatok Istenhez, mert neki gondja van rátok."  (1Péter 5,7)
Istenem! Már itt tartunk, hogy eljött az iskolakezdés ideje? Tudom, hogy éberséggel kíséred lépteimet a tanterembe, - az egyetemi aulákba, - a munkahelyemre.
Nagy szükségem van RÁD, Istenem!!! Rád figyelek és elindulok, hogy a tudásszomjam enyhűljön, a munkám a Te dicsőségedre és boldogulásomra szolgáljon!
Istenünk áldja meg - az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, és tegye eredményessé az új iskolai tanévet, - mindennapi munkánkat! Ámen
Bonaventura testvér

Bővebben: Fiatal Lovasok Napja!!Október 22-én lesz Csíkszentsimoni Szent László Lovasoktató és Székely ló tenyésztő központban a fiatal lovasok napja! Erre a napra meghívtuk a Hargita megyei tanács vezetőivel, a vidék minden lovagló és lovat szerető gyermekét és fiatalját egy szezonzáró  bemutató vetélkedőre! Kíváncsi vagyok melyik lovasiskola viszi el a fődíjat!?
Egy támogatónk ígért egy bocit, melyet nyárson meg is süt, és így a nemzeti ünnepünket  szépen meg is tudnánk tartani sok sok fiatallal, gyerekkel. 
Judit asszonynál lehet jelentkezni, a részleteket egyeztetni!! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Szeretettel, 
Csaba t.

Bővebben: Kinyitod- e az előtted álló Év ajtaját?Zsóka nevelő Csíksomlyóról jövő jókívánságához csatlakozva köszöntök minden iskolába induló gyereket!!
Csaba t.
Nézd meg jól a kis csiga után hagyott nyomokat. Ezt kívánom az Új Iskola Év kezdetre kedves Diák - az előtted álló évre! A kis csigához hasonlóan, csupa szívek szülessenek, szellemi - értelmi és érzelmi fejlődés Útján,amely az előtted álló Út !
A szorgalom ,a kitartás ,a következetesség a kulcsa ,amely a Te kezedbe van ez az Út a Győztesek Útja!
...és ne feledd: Mindenki - Győztesnek született ! Rajtad áll, hogy a kezedbe lévő kulccsal, kinyitod- e az előtted álló Év ajtaját