Bővebben: FŐHAJTÁS!987 éve - Esztergomban meghalt I. (Szent) István, Magyarország első királya.
"975 körül született, egyes források szerint 975, mások szerint 969 a születés éve. A független törzsfők (Koppány, Ajtony, Gyula) leverésével létrehozta az ország politikai egységét, megkezdte az egyház és az állam szervezetének kiépítését. I. (Szent) István király uralkodása alatt az országot tíz egyházmegyére osztotta, Esztergomot és Kalocsát érseki székhellyé tette. Az egyházi és a világi vagyon védelmében törvényeket hozott, elrendelte az egyházi tizedet és bajor mintára pénzt veretett. Fiának, Imre hercegnek - nyugati mintára - megírta "Intelmei"-t. Utódai uralkodását (1077-ig) a német befolyás elleni küzdelem és az új államrend megszilárdítása jellemezte. 1083-ban szentté avatták, ő lett Magyarország védőszentje. "
"„Küldd le, Uram, a bölcsességet szent egedből, dicsőséged trónjától, hogy munkámban velem legyen és segítsen, és így fölismerjem, mi kedves a szemedben mindenkor. Uram, Atyám, életemnek Istene, ne hagyj el engem álnok gondolatban, az én szemeimnek ne adj kevélységet és a gonosz kívánságot távoztasd el tőlem. Vedd el tőlem a testnek kívánságait, és a tisztátalan és az esztelen léleknek ne adj engem.” (Szent István király az "Intelmek"-ben Imre fiának ajánlott imádsága)
Szent István ábrázolása a koronázási paláston.

Bővebben: Jótékonysági V.Székely Góbé TalálkozóA jóízű, senkit nem bántó jókedv, úgy kell az embernek, mind a tüdőnek a friss hegyi levegő. Ezért is örömmel hívjuk, várjuk a 2025-ös Góbé Találkozóra  nem csak a székelyeket, hanem minden jószándékú kacagni szerető igaz embert Csíkszentsimonba a Szent László Otthon Udvarában. A rendezvény most hétvégén, aug. 15-17 lesz!
Szeretettel, 
Csaba t. 

Bővebben: Uram, tégy engem békéd eszközévé„Uram, tégy engem békéd eszközévé,
hogy ahol gyűlölet van, oda szeretetet vihessek,
ahol sérelem, oda megbocsátást,
ahol kétség, oda hitet,
ahol kétségbeesés, oda reményt,
ahol sötétség, oda világosságot,
ahol szomorúság, oda örömet.” 
Assisi Szent Ferencz

Bővebben: Bodajki Mindenkor Segítő Szűz Mária-kegyhelyNAGYBOLDOGASSZONY ÜNNEPE BODAJKON – 2025. augusztus 15. 
Tisztelettel hívjuk és várjuk Önöket Bodajkra, Segítő Szűz Mária-kegyhelyünkre Nagyboldogasszony főünnepén, két szép eseményre, hogy együtt ünnepeljük a mennybe felvett Szűzanyát, kérve közbenjáró szeretetét és égi oltalmát!
Ünnepi szentmise
11.00 órakor a zarándokudvarban
Vezeti: Böjte Csaba OFM
A délelőtti szentmise végén ünnepélyes körmenetre kerül sor oltárkerüléssel.
Szeretettel készülök, 
Csaba t.

Bővebben: Aranyosi Ervin: GólyabúcsúÖsszegyűltünk, búcsúzkodunk
indulásra készen.
Szemünk végigjáratjuk még
ezen a vidéken.
 
Hosszú útra indulunk és
lassan neki vágunk.
Ez a sorsunk – költözni kell –
ilyen a világunk.
 
Ám ez itt a szülőföldünk
nem hagyjuk el végleg.
A tél után, meglátod,
a gólyák visszatérnek!
 
Visszahúzza a szívünket
e gyönyörű ország,
csak a tél nem nekünk való
a fagyos valóság.
 
Ám, ha beköszönt a tavasz,
újra visszatérünk,
visszavár a szeretett táj,
hazánk és a fészkünk!

Bővebben: Több mint száz év után, épül újra a hősök emlékműve!Piski csatatéren, ahol Bem apó serege diadalmasan harcoltak 1849 február 9-én,  több mint száz év után, épül újra a hősök emlékműve! Kilenc méterig még sok van, sok segítségre, támogatásra van még szükség!! Szeretettel várunk, ha a kőműveseknek egy dinnyét hozol, azt is megköszönjük!! 
Szeretettel, 
Csaba t. 
U.I.  itt bankszámla található