Ne féljünk, összedőlhet körülöttünk a világ, ha szeretünk, élni fogunk, a legnagyobb vihár után is kisüt az áldott nap.
Csaba testvér
„A 2025-ös év mottója: A remény zarándokai!
Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem - írta Petőfi, és a szép májusi hónapban e két nagyon fontos célért akarunk zarándokolni, imádkozni. Fiataljaink párválasztási, családalapítási szándéka, de a szülőföldünkhöz, népünkhöz való egészséges viszonya nagyon fontos, ezért 16 kilométert fogunk gyalogolni, imádkozni.” Csaba testvér
Szeretettel várunk 2025. május 03-án, szombaton 10 órakor (romániai idő szerint) induló utunkra a székelyhídi Szerelem-ösvényen.
Az út során a lelki feltöltődésen túl, történelmi ismeretekkel is gazdagodhat minden részt vevő, miközben felfedezi a régmúlt eseményeit és rácsodálkozik az épített örökség lenyűgöző emlékeire.
A Kölcsey-házhoz érkezés után a Szentmisét Böjte Csaba OFM celebrálja (körülbelül 14 órakor magyarországi idő szerint).
Gyermekeink barátainak, a jótevőinknek hála és köszönet!!
Csaba t.
Hálásan köszönjük a "mindennapi ebédet"
Szent Rita Napközi
A jó tettek karjai között biztonságot találhatunk. Minél jobban tombol körülöttünk a bűn, annál tudatosabban, alázatosabban, önzetlenebbül kell tenni a jót.
Csaba testvér
Krisztus egyetlen parancsot adott nekünk, a szeretet parancsát, az ítélkezés, vagy a világvégét vizionáló pánikolás nem a mi feladatunk. Kérdezték a gyerekek, hogy mit csinálnék, ha az Úr megsúgná, hogy a mai nap lesz az utolsó? Azt válaszoltam, hogy elvégezném a szentgyónásomat, bemutatnám a szentmiseáldozatot, majd megöntözném a virágaimat és közbe mondanék egy jó pár székelybácsis viccet. Mert tiszta szívvel, jókedvvel, szép virágok között, talán még a jó Isten is szívesebben szóba áll velünk.
Szeretettel,
Csaba t.
A Szent Ferenc Vendégházak természeti környezetében minden vendégünk egy pillanat alatt otthon érzi majd magát!
Látogasson el hozzánk és csodálja meg mindazt, amit mi az otthonunknak hívunk!
-
Déva-vára
-
Szászváros
-
Vajdahunyad-vára
-
Petrozsény-Retyezát
-
Piski-csatatér