Nagyszalontára, Arany János szülővárosára Isten áldását kérem, köszönőm amiért nem csak befogadták gyermekeinket, de az otthon fenntartásáért is minden évben összefognak! Hála és köszönet érte!!
Őszinte ragaszkodással,
Csaba t.
A Jóisten elé állnak az emberek, és mutatják a kezüket: „A te kezedhez vér tapad, gyilkos vagy, ne lássalak!” Jön a másik, azt mondja az Úr: „A te kezedhez arany tapad, tolvaj vagy, ne lássalak!” Jön a következő, és azt mondja: „Nézd, Uram, az én kezem tiszta!” Az Úr belenéz és azt mondja: „Tiszta, tiszta, de üres, te is menj előlem!”
Csaba testvér
A szeretet tudatos döntés a másik mellett, kitartás akkor is, ha a szívem éppen nem támogat ebben.
Én hiába szeretem a szobám csendjében az utcagyereket! Nem arra van szüksége, hogy könnyes, szende szemembe nézzen, hanem hogy legyen kenyér az asztalán, fedél a feje fölött, étel a tányérján, ceruza a kezében, takaró az ágyán, kapjon jó szót, simogatást.
Szívből jót tenni nagyon nehéz egy olyan embernek, akitől legszívesebben „falra másznánk”, aki állandóan keresztbe tesz, aki rosszindulatú. Neki nehéz, de Jézusnak – aki őt is szereti, aki azt mondja, „amit vele teszel, azt nekem teszed meg” – már szívből tudunk jót tenni.
Ezért nem vagyunk számítóak, őszintétlenek, ha jót teszünk akkor is, ha szívünk, gyarló emberi természetünk másfelé vinne minket.
Csaba testvér
Gyertek kezdjük együtt, új szívvel a 2019-es új esztendőt,
Az Év végi lelkigyakorlat Csaba testvérrel 2018. dec. 28. - dec. 30. között Déván.