Bővebben: A gondolat és a tettHa mást gondolok, mint amit teszek, és mást mondok, mint amit gondolok, az olyan, mintha a várva várt kedvest úgy fogadnám, hogy a koszt a szőnyeg alá söpröm, a szekrényben csontvázat rejtegetek, és szemre szép, de romlott étellel kínálom meg.
Csaba testvér

Bővebben: Táborozni Déván csudajóóóó!Ezúton szeretnénk szívből megköszönni nektek azt a rengeteg szeretetet, gondoskodást és fáradhatatlan munkát, amivel a tábor ideje alatt nap mint nap finomabbnál finomabb ételekkel lássatok el a gyerekeket!Hálásak vagyunk, hogy ennyi energiát, időt és odafigyelést szántok a gyerekekre!
Isten fizesse a jósagotokat!

Bővebben: Szeretetből épített kis világIsten áldását kérem Imrére, a gyergyóditrói fiatal emberre és az általa teremtett szép világra!!
Csaba t.
Amit itt láttok, nem más, mint szeretetből épített kis világ. Virágok, makettek, egy ember csendes próbálkozása arra, hogy szebbé tegyen egy darabka földet. Nem azért hogy kitűnjön, hanem hogy örömet adjon annak,aki látni és érezni tud. Tudom hogy nem mindenki nézi jó szemmel ezt a munkát. De én hiszem, hogy a jószándékban mindig van helye a reménynek. És abban is hiszek, hogy a jó szándék nem bűn,a szépség nem teher, és az alkotás nem vétek. Isten áldjon meg mindenkit, különösen azokat akik elítélnek.
Mezei Imre

Bővebben: A Szűzanya 2025. július 25-ei üzenete, MeđugorjeDrága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben, amikor a Magasságbeli megengedi, hogy szeresselek és a szentség útján vezesselek benneteket, a sátán a békétlenség és a gyűlölet kötelével szeretne megkötözni titeket. Ne engedjétek meg, hogy uralkodjon rajtatok, hanem kicsi gyermekek harcoljatok minden ember életszentségéért. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

Bővebben: Gyermeki szívvel az Atya előttAz imádság nem más, mint bizalommal kiáltani Istenhez – úgy, mint egy gyermek az apjához. Nem a szavak számítanak, hanem a szív mélysége.
Tudok-e csendben lenni Isten előtt?
Van-e bennem gyermeki bizalom?
Az imádságom kapcsolat vagy csak megszokás?
„Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek…” – emlékeztet Jézus ma is.
Urbán Erik OFM

Bővebben: Víz húgunkÁldott légy, Uram, Víz húgunkért.
Oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos.
Áldott légy, Uram, Földanya-nénénkért,
Ki minket hord és enni ad,
És mindennémű gyümölcsöt terem,
Füveket és színes virágokat.
Nálunk az eső áldás volt, 
Csaba t.

Bővebben: Zarándokoljunk BodajkraGyertek zarándokoljunk Bodajkra,  mennyei édesanyánkhoz, Máriához!!
Szeretettel, 
Csaba t.
2025. augusztus 15.
Lelkivezető: Böjte Csaba OFM - ferences szerzetes
Miért ez az út? Például:
Segítő Mária kegykép, a plébániatemplom főoltárképe.
A bodajki Segítő Szűz Mária-plébánia.
Ünnepélyes hálaadó szentmise a kegytemplomban...
Bővebben itt olvashatnak

Bővebben: Piroska gyönyörű gyermekeiKedves Piroska gyönyörű gyermekeit nálunk, Déván nevelte fel, ügyes, becsületes emberekké! Istennek hála jószándékú támogatóink jóvoltából, e családtól, - akár a többi hasonló egyedülálló édesanyától sem, - soha egyetlen lejt nem kértünk a szállás, az ellátás fejében. Az állam nem támogatott, mert az édesanya végig együtt lakott a saját gyermekeivel. 
Az általunk befogadott édesanyák gyermekeire, mint drága unokákra szeretettel tekintek, 
Csaba t.