Kedves Adományozóink!

Új ablakokkalÖrömmel mondhatom: Isten kegyelméből sikerült kicserélnünk a Tusnádi ház homlokzatán lévő ablakokat! Mivel a műemlékesek arra kértek, hogy az eredeti ablakokat vagy tartsuk meg, vagy ahhoz teljesen hasonló újakra cseréljük, ezért pénzhiány miatt eddig a régieket javítgattuk, de mindhiába, mert annak ellenére, hogy a fűtés sokba került, mégis hidegek voltak a gyermekek szobái.


Az ősszel végül is úgy döntöttünk, hogy az ablakcserét nem halogatjuk, hanem a tél beállta előtt elvégezzük ezt a munkálatot. Volt valamennyi pénzünk, melyet egy bükszádi napközi otthonra gyűjtögettünk, és volt egy nagyobb összeg, melyet Gyimesre hoztak az Ír támogatóink, és ezekből a pénzekből megrendeltük a szép új ablakokat. Az elmúlt napokban ezt a nagy munkát szerencsésen be is fejezhettük. Így bár a bükszádi gyerekeknek nem lett saját napközi otthona, de a Tusnádi gyerekek sokkal melegebb szobában élhetnek. Remélem a gázszámlán részben megfogjuk spórolni a kis napközi otthonunk költségeit és a hiányzó részt majd nagylelkű támogatóink Isten nevében kipótolják és igy majd megszülethetik a bűkszádi napközi is.
Szeretettel küldök egy képsort, melyet Kolozsvári Tibor készített  a Tusnádi Szent László gyermekvédelmi központunkban lévő munkálatokról.
Szeretettel,
Csaba t.