Köszönjük a kedves vendégfogadást!! Szeretettel felkértük a református testvéreinket, hogy az anglikán testvérek példájára kik anglikán katolikusok lettek, legyenek ők református katolikusokká!
Néhány éve a pápa nagy szeretettel, szokásaikkal, szertartásukkal egyetemben mindazokat az anglikán püspököket, papokat, híveket akik kérték, szeretettel befogadta az egyházba úgy, hogy ők megőrizhetik közösségben mindazokat az imákat, értékeket, melyeket őseik alkottak, szeretnek.
Milyen csodálatos lenne, ha a sok ökumenikus beszéd helyett, egy nagy bátor lépéssel valóban egymás felé fordulhatnánk. Megszóljuk a fiataljainkat akik 8-1o éves udvarlás után sem mernek lépni. Miskolcon, Bethlen Gábor szép lángnyelves zászlaja alatt, Dévai Bíró Mátyás hajdani ferences szerzetes 47o évvel ezelőtti reformáló beszéde után, szeretettel felkértük az egységre a református testvéreinket. Hiszem, hogy ez az út járható, hiszem, hogy Ferenc pápa is nagy nagy szeretettel fogadná őket, és még azt is hiszem, hogy ez az Isten akarata szerinti lépés, bennünket római katolikusokat is megújítana!
Isten adja, hogy hittel, bizalommal begyógyítsuk évszázados sebeinket! Isten azt akarja, hogy mi egymásnak jó testvérei legyünk! Számomra hatalmas öröm, mikor találkozhatok a jó Fülöp püspökkel és az õ drága görög katolikus híveivel, ök külön vannak és még is össze tartozunk! Szívből remélem, hogy meg fogom érni azt, hogy jó református katolikus testvéreimmel együtt dicsérhetem a jó Istent, Akiben mindannyian testvérek vagyunk!