Harminc évvel ezelőtt, amikor Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a nyári gyermektábort követően magához vette az első állami gondozott és különböző, de mindenképp rendkívül nehéz sorsban élő gyermekeket, senki sem gondolta volna, mekkora feladatot vállal, és hogy hosszú évek során több ezer gyermek menekül majd meg az áldozata által, akiknek új életet, új világot és jövőképet adott.

Harminc év, hatezer becsületben felnőtt gyermek – ez a leltár ma, a romokból felújított, gyermekeknek otthonul szolgáló 300 éves kolostor udvarán, ahová 250 motoros gördült be szombaton a tanévnyitó ünnepélyre. Számtalan történet elhangzott a leglehetetlenebb körülmények közül mentett gyermekekről, akik ma már derék, sikeres felnőttek. Vannak, akik maradtak az alapítványnál és ma ők nevelnek gyermekeket, és vannak, akiket ugyan messze sodort az élet, de a világ különböző pontjain és az élet több területén állják meg a helyüket.

A legtöbb, amit adhattam, hogy megmutattam nekik: nem árvák, hanem Isten gyermekei – mondta Böjte Csaba, aki számtalan díj, kitüntetés után talán az addigi legértékesebb díjat kapta meg az alapítvány által nevelt gyermekektől – A gyermekek bajnoka kitüntetést.

Tizenkilenc éve tartja magát a hagyomány, hogy motorosok egy segélytúra célállomásaként látogatnak el a dél-erdélyi szórványba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány egy gyermekotthonába szeptember második hétévégéjén. A Dévai Motoros Segélytúra ezúttal a harmincadik dévai tanévnyitóra futott be, hogy köszöntse az új tanévet kezdő diákokat és támogassa nevelésüket, taníttatásukat fejenként egy tank benzin árával. A csaknem 250 motoros egyebek mellett azzal is megajándékozta a gyermekeket, hogy a motorokra ülve megtapasztalhatták, milyen az, amikor gázt adnak. “Bizony az életben is gázt kell adni, ha el akarjuk érni a céljainkat, és nem elég csak túrázgatni” – fogalmazott Böjte Csaba felidézve, miért vágtak bele annak idején a jótékonysági programba.

A harmincadik ünnepi tanévnyitóra a motorosokon kívül is sokan érkeztek Erdélyből, az alapítvány többi gyermekotthonából és Magyarországról is. Az ünnepi szentmisén Urbán Erik erdélyi ferences provinciális, Böjte Csaba és Főcze Imre Bonaventura ferences szerzetesek közösen áldották meg az új tanévet kezdő gyermekeket és tanszereiket.

SENKI SEM ÁRVA

Ha egyetlen mondatot mondhatnék most, azt mondanám, senki sem árva – mondta prédikációjában Böjte Csaba. A szerzetes megjegyezte: ha az Úr azt mondaná, eleget szolgált itt, és most máshová kell mennie, a most itt nevelkedő gyermekeket a kápolnába hívná, leültetné őket az oltári szentség elé, a kezükbe adna egy Szentírást és azt mondaná: nézd, Uram, ezek az én gyermekeim, rám bíztad őket, aranyosak, kedvesek, nagyszerűek. Aztán a gyerekekhez fordulna: nézzétek, az én legjobb barátom Jézus Krisztus, mindenem, amim van, neki köszönhetem. Beszélgessetek, barátkozzatok, szeressétek egymást, nekem el kell menjek.

Nagyon fontos, hogy tudatosítsuk magunkban: nem vagyunk árvák. Van egy élő Isten, aki szeret bennünket. A gyerekeknek sokszor elmondom, hogy van öt érzékszervünk, tapintunk, látunk, hallunk, ízlelünk, van szaglásunk, de van egy hatodik érzékszervünk is: meghalljuk Isten szavát. Azt gondolom, ennél nagyobb, értékesebb dolgot én nem tudok adni a gyermekeinknek. Adhatok ruhát, diplomát, autót, házat, bármit, de a legtöbb mégis az a tudás, hogy te magad Isten temploma vagy. A csendben, békében fedezd fel, hogy Isten-hordozó vagy, nem lakatlan, nem a senki földje – fogalmazott Csaba testvér.

“LEGELTESD A JUHAIMAT”

A szerzetes felidézte Ernő történetét, aki 13 évesen egy táskával jelent meg a kapuban és azt kérdezte: itt lehet beiratkozni a gyerekotthonba? Édesapja meghalt, tanulni szeretett volna. A szomszédok mondták, hogy menjen Dévára és keresse meg az alapítványt, ott befogadják. Majd Gusztiét, a zsögödi fiúét, akinek már másodikosnak kellett volna lennie, de még nem járt iskolába. Zoli pedig még 1992-ben jött, hogy valami munkát kérjen, de nyolcadikos sem volt. Iskolába kellett volna járnia, nagymamája nevelte a három testvérével. Azt gondolta, ő nem tanulhat, dolgoznia kell, hogy a testvéreinek jusson kenyér az asztalra.

Ő is itt volt abban a bizonyos első táborban, harminc évvel ezelőtt. Az ő húgocskája volt, aki a tábor végén azt kérdezte, miért nem csinálunk egy éves tábort. Ez a kolostor akkor romokban volt, jó formában be sem lehetett jönni, és ez a kislány sírt, hogy miért nem lehetnek itt egész évben. Aztán nemsokára elkezdtük az első éves tábort és most kezdjük a harmincadikat – idézte fel Böjte Csaba. Hozzátette: az első táborból Zoli azóta közgazdász diplomát szerzett, a húga, Magdika pedig turizmust végzett és most Düsseldorfban vezeti egy szálloda recepcióját. Radu nyolcadikos volt, amikor úgy gondolta, “az ő kisujja vastagabb, mint a nevelő dereka”, végül el is ment. Két év múlva jött vissza. Tizenkettedik osztályra legjobb tanuló lett az osztályban, aztán szociális munkásnak tanult tovább. Egyetemet végzett, most pedig elhozta a menyasszonyát, akivel esküvőre készülnek. Csaba testvér fogja esketni őket.

Nem én hoztam vissza a nyomornegyedből, hanem az élő Isten, aki szólt hozzá, és ő meghallotta. Mert igent mert mondani, nem azt mondta, hogy kicsi vagyok, szegény vagyok, predesztinál engem minden erre a nyomorúságra, hanem elindult – fogalmazott az atya. Beszélt arról is, hogy egyik korán reggel már nem tudott aludni, forgolódott csak az ágyban, és érezte, mintha az Úr azt kérdezné: “Csaba fiam, szeretsz te engem?” Igenleges válaszára az volt a felelet, hogy akkor “legeltesd a juhaimat”.

Jézus Krisztus azt kéri, ha szeretjük őt, szeressük egymást is. Legeltessük a juhait. Most azt érzem, nem azt kéri tőlem, hogy újabb otthonokat nyissunk és újabb gyermekeket fogadjunk be, hanem a meglévőket vezessem gazdag legelőre. Teremtsünk lehetőséget nekik, hogy szülőföldjükön becsületes munkából megélve kibontakozhassanak, és gyönyörködjünk gyermekeink gyermekeiben – jegyezte meg az atya. Mesélt a marosvásárhelyi felnőttképző intézményről, ahol az előző volt az első próbaév, két osztállyal, és most már magyar partnerintézményeknek köszönhetően hét osztállyal vágtak neki a tanévnek.

Majd bemutatta Zolit, a cigány nyomortelepről származó fiút, akinek odahaza kisgyermekként még ágya sem volt a föld aljzatú romos házban, ahol éltek, csak egy doboz, abban aludt. Most öt hektáros mintagazdasága van, ahol egyetlen gazt sem látni, és azért gondoz ekkora területet, mert álma, hogy minden testvérének egy-egy hektárt adjon, és arra egy házat felhúzzon. Zoli emellett boldog családban él, legidősebb gyermeke várandós, a kicsi még az idén megszületik – ő lesz Böjte atya első dédunokája.

A LEGNAGYOBB AJÁNDÉK LÁTNI, AMIKOR AZ ELVETETT MAGOCSKA FELNŐVÉN MAGA IS VET, MAJD ARAT

Az a miénk, azt érezzük magunkénak, amit meg tudunk köszönni. Köszönjük ma Istennek Csaba testvér álmát, munkatársainak, és mindazoknak, akik ezért tettek, az elmúlt harminc évet – ezt már Urbán Erik provinciális mondta, aki az ünnepi szentmisét celebrálta. Böjte atya és az alapítvány elmúlt három évtizedes munkáját az erdélyi ferencesek vezetője egy szőtteshez hasonlította.

Néha túl vékony volt a varrnivaló anyag, néha túl vastag. Varrás közben az ember néha megszúrja magát, aztán rájön, hogy túl vékony vagy túl vastag volt a cérna. Mást is lehetett volna használni. De a vége az mégis szép. Csaba testvér, számtalan kitüntetést kaptál az elmúlt években, legutóbb most A gyermekek bajnoka címmel tüntettek ki. A legszebb ajándék mégis az, amikor látod, hogy egy-egy magocska, aki ide, vagy bármelyik otthonba megérkezett, felnő, ő is elindul, vet és arat – fogalmazott Urbán Erik. Hozzátette: nekünk az a feladatunk, hogy álmodjunk, vessünk, a Jóistennek pedig jön az áldása, azért, hogy abból gyümölcs legyen.

KÁSLER MIKLÓS: BÖJTE ATYA ÉS A SZENT FERENC ALAPÍTVÁNY A BÉKE ÉS A SZERETET MEGTESTESÜLÉSE

Prof. Dr. Kásler Miklós, a Magyarságkutató Intézet igazgatója, volt emberierőforrás-miniszter – aki korábban Böjte Csabát Nobel-békedíjra jelölte – saját családja történetét, dévai kötődését idézte fel. Édesapjáról mesélt, aki élete jelentős részét Déván élte le, és őt is már gyermekként elvitte a szülőföldre, hogy megismerje azt. A professzor is unokáival érkezett a harmincadik tanévnyitó ünnepélyre, hogy átadja nekik, erősítse bennük a hagyományok, a nemzeti összetartozás és hit jelentőségét.

Az egykori miniszter hosszasan méltatta Böjte Csaba atya művét, amely, mint mondta, nemzetiségek közötti falakat bontott le, és ideológiákon, politikán túlmutató, nemzetközi gyermekmentő misszió, olyan, amely példa nélküli. Kiemelte, hogy Böjte atya és a Szent Ferenc Alapítvány a béke és a szeretet megtestesülése.

A harmincéves jubileumi évnyitó alkalmából jelent meg Murányi Sándor Olivér és Tóth András könyve Böjte Csaba gyergyói gyermekeiről, Panasz helyett címmel. A kötet, amelyet be is mutatott a szerző az ünnepséget követően, tizenhat Böjte-gyermek életét meséli el.

www.pestisracok.hu