Adventi találkozások címmel hirdettek előadássorozatot a Semmelweis Egyetemen neves előadók meghívásával az ünnepi készülődés jegyében. A dr. Sándor József Batthyány-Strattmann-díjas sebészprofesszor kezdeményézésére meghirdetett események résztvevői Korzenszky Richárd, Fábry Kornél, Böjte Csaba és Pál Ferenc „Pál Feri atya” gondolataival hangolódhattak az ünnepi időszakra.

Az Adventi találkozások Korzenszky Richárd, a Köztársaság Elnökének Érdemérmével kitüntetett Prima Primissima díjas bencés szerzetes, tihanyi emeritus perjel „Az ablakot mindig nyitva kell tartani!” című előadásával indult. „A karácsonyt a béke ünnepének is nevezik: akkor tudunk rátalálni erre a békére, ha rendben vagyunk a körülöttünk lévő teremtett világgal” – vélekedett a szerzetes.

Az advent lényege a karácsonyi ünnepre való készülés, ami Jézushoz kötődik, akiben – a Szentírás szerint – Isten jósága és emberszeretete nyilvánult meg; a karácsony lényegéhez tartozik tehát az emberség – hangsúlyozta. Az ünnep üzenete nem más, mint, hogy emberszámba vegyük egymást, szeretetben, megbecsülésben éljünk. „Isten jósága és emberszeretete kézzelfogható formában látható, érinthető formában megjelenik az emberek között” – fogalmazott. Mint elmondta, saját maga is megtapasztalta, hogy minden gyógyszernél többet ér az orvosnak a tekintete, az érintése, hogy a beteget nem egyszerűen tárgyként, egy esetéként kezeli, hanem ugyanolyan élő, érző lényként, mint ő maga. Rávilágított az értékek fontosságára, aláhúzva, hogy ne kiszolgáltatott, kívülről, hanem belülről irányított emberek legyünk saját értékrenddel.

A programsorozat második alkalmán Fábry Kornél püspök, a 2022-ben Budapesten rendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára, a “Pro ecclesia et pontifice” pápai rendjel kitüntetettje „Örömre hívva” címmel tartott előadást. Az püspök rávilágított, hogy sokszor tévesen úgy gondolunk az életre, mint egy leküzdendő akadálypályára, pedig az életet nem azért kaptuk, hogy túléljük, hanem azért, hogy örömöt leljünk benne. „Alapvetően az Isten örömre teremtett minket, ahhoz azonban, hogy örömünk valóban teljes legyen, a legfontosabb, hogy tudjuk, a helyünkön vagyunk, hogy be tudjuk teljesíteni azt a küldetést, amire a Jóisten szánt bennünket” – mutatott rá.

A boldogság megfelelő hozzáállás kérdése, melynek egyik kulcsa, hogy tudunk-e hálát adni azért, ami éppen van, akkor is, ha nem látjuk előre, hogy az nekünk miért lesz jó. Pál apostol szavait idézve kiemelte: „adjatok hálát mindenkor, mindenért”. „Az alázatos emberben csökken a stressz, gazdagodnak a kapcsolatai, Isten ereje van velük. Az alázat nem más, mint a valósággal való harmónia. Amikor tisztában vagyok magammal, a képességeimmel, a nehézségeimmel, a bűneimmel, a sebzettségemmel, és így tudom szeretni magamat, és ebből próbálom a legjobbat kihozni” – vélekedett. Advent alkalmából mindenkinek azt kívánta, hogy találja meg az örömét, béküljön meg magával, és ezáltal másokhoz is sokkal több türelme lesz.

Böjte Csaba, Magyar Örökség díjas, a Magyar Becsületrenddel kitüntetett ferences szerzetes „Zarándokoljunk jó reménnyel” címmel tartotta meg a sorozat harmadik előadását. Mint bevezetőjében mondta, tisztelettel tekint az orvosokra, akiknek a hivatása, hogy a beteget a gyengeségükből, elesettségből felemeljék, ahelyett, hogy lemondanának róla, ápolják, gyógyítják.

Példaként tekint azokra, akik az emberben meglátják az értéket, amit a Teremtő beléjük helyezett, és ítélkezés nélkül tudnak embertársuk felé fordulni, elfogadni hibáikkal együtt. Példaként említette Jézus találkozását Zakeussal, amikor vendégségbe ment egy olyan emberhez és családjához, aki a közösség számára nem volt kívánatos. A szerzetes tapasztalatai alapján a gyermek is másképpen, jobban fejlődik, kibontakozik az értelme, tehetsége, ha az értéket látja meg benne akár a nevelője, szülője, tanára. Azt a bizalmat, amelyet a Biblia történetei említenek Jézussal és a tanítványokkal kapcsolatban, a hétköznapi, gyakorlati életben is lehet alkalmazni – hangsúlyozta. Egyetlen fő parancs van, a szeretet – tette hozzá. A vigasztalás, bátorítás, lelkesítés lehet ugyanúgy a mindennapok része, az oktatásban, a gyereknevelésben, de a szélesebb társadalmi életben is a kishitűség, bizonytalanság és negativitás ellenében. A ferences szerzetes egy közös imával és áldással zárta előadását.

„A lelkierő fejlesztése, éltető spiritualitás” címmel tartotta a záró előadást Pál Ferenc katolikus pap, „Pál Feri atya”. A Prima Primissima díjas, a MOB Fair Play Életműdíjával kitüntetett egykori válogatott atléta,  Semmelweis Egyetem Pro Universitate díjas mentálhigiénés szakember elöljáróban elmondta, ezúttal nem arról szeretne beszélni, hogy miben vagy kiben hiszünk, vagy hihetünk; sokkal inkább, hogy akiben vagy amiben hiszünk, abban hogyan érdemes hinni.

Mint kifejtette, a spiritualitás, az éltető hit személyiséget érintő jellemzői mentálhigiénés megközelítésből leginkább az érett személyiség jellemzőivel rokoníthatók. A spiritualitás – bár sokféle meghatározás lehetséges – az emberi pszichének az a dimenziója, amelyben felfedezhetünk egy rajtunk és a világ történésein, helyzetein túlmutató távlatot. Az ember viszonya a nála többel vagy a nála többhöz. Úgy fogalmazott: „A spiritualitás az ember számára megnyitja a magasságot és a mélységet, sőt jó esetben össze is köti ezeket. Az élet drámaiságát. Hogy az embernek az élet drámaiságába nem kell elvesznie és belepusztulnia, mert az élet drámaisága össze van kötve valamivel, ami sokkal több, mint én vagy mi.” Így a spiritualitás nevezhető az élet alapvető szükségletének, amelyet ráadásul nem lehet mással helyettesíteni – tette hozzá. A spiritualitás lehet vallásos, de nem feltétlenül azonosítható egy-egy világvallással, és sokféle módon megnyilvánulhat, akár a természettel való kapcsolatban is. 

Hétköznapi, betegágy mellől hozott, valamint bibliai példákon keresztül is érzékeltette, hogy mi a spirituális intelligencia, milyen jellemvonások tükrözik, továbbá beszélt a kötődési zavarokról, az énközpontú spiritualitásról és meghaladásukról. Mint mondta, a spirituális érettséget több tényező mellett a növekvő életbölcsesség is jellemzi. De hogy ki az igazán bölcs, már az ókori filozófusokat is foglalkoztatta: azt nem feltétlenül a tudás mennyisége határozza meg, sokkal inkább, akik a gyakorlatban is tudják, hogy érdemes élni, jól cselekedni.

Bódi Bernadett, Tasnádi Róbert

Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem,

Pintér István – SE Hallgatói Önkormányzat