Csaba testvér könyvbemutatója

ImageKönyvbemutató a Polgárok Házában október 15-én

 

 

 

 

 

 

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes immár nemcsak az Erdélyben sanyarú körülmények között élő gyermekek felkarolójaként és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjeként ismert, hanem szerzőként is. A Helikon Kiadó gondozásában megjelent könyveit sokan keresik. Olyanok, akik vágynak a tiszta, igaz szavakra. Olyanok, akik keresik Isten ajándékait. Október közepén a Polgárok Házában Csaba testvér jelenlétében mutatják be a könyveit.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak 2010. október 15-én, pénteken 18 órára a Polgárok Házába (Budapest VIII. ker., Visi Imre utca 6.), ahol Böjte Csaba testvér és két legutóbbi könyvének társszerzője, a kiadványok szerkesztője, Karikó Éva beszélget, ezúttal nem egymással (mint a könyvekben), hanem Spangel Péterrel. A műsorvezető újságíró, többek között az Isten bizalmasa című, Beer Miklós püspökkel készült interjúkötet szerzője.
A könyvbemutatón elsősorban Csaba testvér legújabb,  Út a Végtelenbe  című könyvéről beszélgetnek. Ez a kötet tavasszal jelent meg, és az élet nagy fordulópontjairól, kihívásairól és a megtapasztalható isteni kapaszkodókról szól – megvilágítva olyan közvéleményt megosztó kérdéseket is, mint például az egyház bűnei, az ezotéria, a válás, a fogamzásgátlás, az egyneműek házassága, a cölibátus. De szóba kerül a korábbi sikerkönyv, az  Ablak a Végtelenre is, amely 2009 áprilisában jelent meg, és már a hatodik kiadásnál tart. A Helikon Kiadó gondozásában megjelent művek a helyszínen megvásárolhatók, és dedikáltathatók is.
Ha Böjte Csaba könyveit meg szeretné vásárolni, kattintson a könyvek címére!