Idén is tombol a nyár. A tűző nap nem kímél senkit és semmit. Viszont mi kellemes oltalmat találtunk a régi Bethlen-ház árnyékában. Sok diák keres minden nyáron valami munkát, hogy egy kis pénzt keressen, hogy tapasztalatot szerezzen, vagy éppen azért, hogy hasznosan töltse szünidejét.

Elmondhatjuk, hogy mi szerencsések vagyunk, hogy ezt a munkát találtuk és vállaltuk. Már két hónapja lakunk a házban, de ez az idő nagyon rövidnek tűnik. Csak úgy elrohantak a hetek felettünk, és nemsokára vége a nyárnak. De ha visszatekintünk és próbálunk mindent felidézni egy élményekben és tapasztalatokban gazdag nyarat hagyunk magunk mögött.

Rengeteg féle ember megfordult itt a nyáron, de mindenkit egy közös érdeklődés hoz ide, Bethlen Gábor szülőházába. Történelmünk, és kultúránk iránti érdeklődés. Sosem hittem volna, hogy ilyen sokan vannak, akik figyelmet szentelnek, időt és pénzt áldoznak arra, hogy eljöjjenek és megismerjék azokat a helyeket, ahol történelmünk íródott az évszázadok során. Ismerősök is megfordultak itt, olyanok, akikről nem is gondoltam volna, hogy az ország ezen részén látom viszont őket.

Az első néhány hét remegő, akadozó bemutatói után hozzászoktunk a vendégek véletlenszerű érkezéséhez, megtanultuk szervezetten és úgy bemutatni a házat, hogy az idelátogatók jól érezzék magukat, és ne úgy menjenek tovább, mintha ez is csak egy átlagos múzeum lenne a sok közül. És közben mi is rengeteget tanultunk, közelebb kerültünk történelmünk e részéhez.

Akadt tennivaló is rendesen nem csak a házban, hanem az azt körülvevő kertben is. Az ösvények kigyomlálása és a lekaszált fű összeszedése kellemes kerti elfoglaltságnak bizonyult. A minden hétfői nagytakarítás mindig próbára tett. Sokszor, kész háborút vívtunk a pókokkal, hisz mindketten félünk tőlük, és hát egy ilyen házban azért akad ebből jó néhány.

A házról készült dokumentumfilmet, már mindketten kívülről megtanultuk, mint a szorzótáblát. Előfordult, hogy naponta többször is végignéztük vendégeinkkel.

Sokszor megkérdezték tőlünk, hogy nem félünk-e csak magunk ebben a nagy házban. Mi pedig mindig elmondtuk, hogy nem igazán van okunk félelemre, hisz gyakorlatilag bezárkózunk egy bástyába éjszakára. És hát nem mindenki mondhatja el, hogy három hónapig lakott egy bástyában.

Mikor idejöttünk nevettem azon, hogy kollégám Denisa,  még pudingot sem tud főzni. Én sütöttem, főztem egész idő alatt és közben akaratlanul is tanítottam. És tessék: A születésnapomra tökéletes menüvel áll elő. De nem csak ő tanult tőlem. Én is tőle. És mindketten megváltoztunk közben. Megtanultuk milyen huzamosabb ideig együtt élni valakivel. Mit jelent az, hogy magunknak kell ellátni egy teljes háztartást. Önállósodtunk. Felelősséget vállaltunk és próbáltunk felnőni a feladathoz.

Itt Marosillyén, a napok nagyon hosszúra tudnak nyúlni. De mi megtaláltuk a módját, hogy lekössük magunkat. Nagyon különbözünk így mindig fura újdonságnak számított a másik elfoglaltsága. Denisa képes volt végighallgatni ahogy én gitározom meg énekelek, vagy éppen órákig modellt ült, hogy lerajzoljam. Az este pedig a hosszú sétáké volt. Előfordult, hogy késő estig görkorcsolyáztunk a faluban, az emberek már mosolyogva integetnek ha látnak minket, megszokták, hogy végigszáguldozunk esténként az utcákon. Vagy éppen én szaladok a falu körül. Minden sarkon egy ismerősbe botlunk, hisz az itteniek nagyon sok szeretettel, barátságosan fogadtak már az első napokban. Rengeteg új barátra tettünk szert, akik visszavárnak ide minket jövő nyárra is.

De ami a legnagyszerűbb, az a nyugalom és csend ami körülvesz minket. Mi, a rohangáló gyerekekhez és a város állandó nyüzsgéséhez és zajához szoktunk. Itt kicsit megpihentünk. Erőt gyűjtöttünk az utolsó iskolaévhez. És majd érettségi után reméljük jövő nyáron is visszatérhetünk ide, hogy újra Bethlen Gábor szelleméhez méltón, büszkén álljunk  az ide látogató vendégek elé, hogy még több embernek mesélhessünk róla, és erről a gyönyörű földről, ahol élünk. Hiszen sokszor jó érzés volt látni az arcokon a megkönnyebbülést, hogy magyar szót hallanak egy ilyen tájon is, ahol nagyon kevés magyar él.

Pap Zsejke