Kedves Csaba testvér, kedves testvérek

A családról, különösen a nagycsaládról, csak hófehér papíron szép óarany színű tintákkal szabad írni!

 

Egy ember csoport alapvető feladata, hogy az elődeitől kapott anyagi javakat és szellemi kincseket gyarapítsa és továbbadja utódainak. Ez nem egyszerű feladat. A minőségi  élethez nagy ajándék, ha van egy jó család. Kellenek, akik bíznak bennem, hisznek nekem  és szeretnek, bármit is teszek! Két ember, ha szövetséget köt, az nagy dolog. Egyedül látszólag többet lehet szerezni, fogyasztani, szórakozni, pihenni, de ez csak a látszat.

 

Ezek fontos dolgok, de a legfontosabb, hogy szükség legyen rám, szeressenek. Mennyivel több szeretetet kap az, akinek nagy és jó családja van. A felnőtt és a gyerek is kívánja a testi közelséget. Amikor felvettem az egyik gyerekemet, akkor a másik is jött kérezkedett ő is fel. Hiszen apa olyan nagy és messze van! Azért is szeretik a gyerekek, ha felveszik őket, nem lustaságból! Így hát felvettem a legkisebb leánykámat a egyik karomra, a másikra a pici fiamat, lábaimra a leánykák kapaszkodtak fel, hátamra, meg a nagyobbik fiunk. Így cammogtam a lakásban és közben rengeteget nevettük, majd, mint aki már nem bírja óvatosan ledőltem egy ágyra, ahol a gyerekek kacagva szétgurultak, mint a kölyökkutyusok.

 

De sokat kutyiztunk is! Mikor valakinek rosszabb volt a kedve, ahhoz odamentem négykézláb, mint egy nagy kutyus és próbáltam vigasztalni. A könnyeken hamar áttört a kacagás és négykézláb rohangáltunk körbe, körbe a lakásban és nagyokat „beüztünk" és „vauztunk", ahogy a kutyusoktól hallottuk. Másik kedvenc időtöltésünk, volt a forráshoz elmenni vízért. A talicskába beraktunk két nagyobb és egy ivóvizes kicsi kannát. A gyerekek ráültek a talicska két szélére, elejére, hátuljára és mentünk. Akivel csak találkoztunk az nevetett, vagy biztatott. Valaki kitalálta, hogy régen szamaras kordékkal hordták a vizet. Ezért nagyokat  „iáztam" mint egy csacsi, a gyerekek nevettek, ők is próbálták, de én abban verhetetlen voltam.

 

Nem volt unalmas az életünk. Sokszor jött hozzánk vendég gyerek. Örültünk neki, így még színesebb lett az életünk. Szegény feleségem sokat bír, de néha ő is elfáradt, akkor én főztem, vagy elvittem bicajozni a gyerekeket, hogy pihenhessen. Próbáltam kényeztetni az asszonykámat, hiszen megérdemelte!

A vendég gyerekek szülei, különösen az egykéknél panaszkodtak, hogy rossz kedvű a gyerek, csak ődöng a nagy lakásban, fáradt unatkozik és étvágytalan. Na nálunk hamar megjött az étvágy! Aki nem ette meg a kaját az nem kapott semmi mást vacsoráig, így a sok játék szaladgálás után nem volt gond az evéssel. A szülők csodálkoztak. Olyan ez a gyerek nálatok, hogy nem is ismerünk rá. Elmondták, hogy a gyerek sokat könyörgött kistestvér után, de ők megmagyarázták neki, hogy akkor neki kevesebb játékot és ruhát tudnak venni, de majd megérted, ha nagy leszel.

Már nagy a legtöbb, de még mindig nem érti! A szülők sem értik, miért lett ennyire önző, követelődző ez a gyerek, hiszen mindent megkapott. Talán csak szeretetet, törődést  nem kapott, hiszen a szülők állandóan távol voltak, hogy pénzt keressenek. Őt nevelte, a bölcsőde, meg a napközi. Ette a bálnazsíros borzalmakat a menzán, és nyál csurgatva hallgatta azt, amikor mi a csülkös bablevesről beszélgettünk, amit a nagymamánk főzött. Annak már fővés közben olyan illata volt, hogy attól még a beteg is meggyógyult.

A nagymamámnak kicsi lakása volt, de minden szombaton délután összegyűlt ott a család. A nagynénik, a nagybácsink a sok gyerek és a nagyszülők Mindenki beszélt, szólt a rádió. A nők a gyerekekről, főzésről, divatról beszélgettek. A férfiak a munkáról, találmányokról, fociról beszélgettek egy pohár bor mellett.

A nagyi közben folyamatosan sütötte a friss fasírtot, ami friss kenyérrel és kovászos uborkával egy fejedelmi étel. Nem is hasonlít a hamburgerre. Ittunk málnaszörpöt, amit a nagyi otthon készített több napos munkával, de annak a csodálatos íze ma is a számban van! A kólához úgy lehetne hasonlítani ,mint egy trabantot egy mercédeszhez. Voltak nehézségek is. Egy szülő kétszeresen is szenved, ha a gyerekét éri valami! Ágikám torokgyulladásos volt. Az orvosságot, pedig mivel fájt a torka nem tudta bevenni. Szerette volna, de nem ment! Már sírt, mi is sírtunk és próbáltuk erőltetni, de nem ment. Mentőötletként valakinek eszébe jutott, hogy csomagoljuk be frutiba. Így azután az orvosságot négy részre törtük és becsomagoltuk, de az így sem volt jó.

A nagy igyekezetben kitalálta feleségem, hogy a báránykák, hogyan is bégetnek? Ágnes bárányt jelent. Így ő megmutatta, de közben az orvosságot a nyelvére tettük és az sikerült lecsúsztatni. Győzelem! Ezután reggel , délben és estre törtük, csomagoltuk az orvosságot , ő szegénykém bégetett, de meggyógyult! Később kis kamaszkorában nem akart puszit adni nekünk sem, mert az butaság! Így egy fej összekoppintáskor rájöttünk, hogy így is lehet köszönni. Ez lett a "ducccolás". Ezután nem volt gond a puszival, mert ha találkoztunk, akkor duccoltunk!

Egyszer Andris még karon ülő volt és így vittem az utcán. közben puszilgattam az arcát. Egy kedves arcú idős néni megállt, nézett, majd azt mondta, hogy :Én is, de megpuszilgatnám! Büszkék is voltunk sokszor gyerekeinkre! Tamáska már hetedikes korában a hieroglifákat tanulmányozta, mert régész szeretett volna lenni! Katika szólót énekelt a gimnáziumi énekkarban. Ágika többször kapott elismerést tanulmányi eredményéért. Andris 12 évesen már kicserélte a kocsi kerekét, ha kellett. Annamari már kicsi korában naponta többször átöltözött. Leginkább a kopogós cipőt és a pörgős szoknyát szerette. Az iskolában is nagyon jól tanult. A nagyobbakkal szerettek tanító nénist játszani, így szinte észre sem vettük, de már volt két nyelvvizsgája!

Mindazt a sok élményt és sokszínű szeretetet, amit kaptunk a családban nem lehet mással pótolni. Van egy kollégám. Minden évben máshova utazik és lehetőleg messzire. Faggattuk az élményeiről. "Nagyon jó  volt ott is a strand és hideg a sör" - meséli minden évben. Ezért talán kár olyan messzire utazni. Ez is élmény, de én inkább eszek zsíros kenyeret itthon a családommal, barátaimmal, minthogy lazacot egyek idegenben, egyedül!

Sokszor érv a család ellen, hogy akkor nem lehet szórakozni. Nézem néha a kabarét a TV-ben. Csodálkozom, hogy sok ember szépen felöltözik, fizet és a színpadról csak úgy árad a sok durva, humortalan bárgyúság. Ez nekem nem szórakozás. Nekem élmény volt az én drágámmal körbejárni esténként, mikor már a gyerekek aludtak, megállni a kis ágyak mellett. Hallgatni a szuszogásukat, beszívni a finom baba illatukat. Gyönyörködni az arcvonásaikban, megsimogatni a pici lábukat, betakargatni őket.

A hit, szeretet és a kedvesség sokszor rajtam múlik. Akarok-e szeretni, akarok e kedves lenni, vagy csak elvárom, hogy engem kényeztessenek? A családi béke is sokszor rajtam múlik. Akarom, teszek- e érte, vagy hazamegyek kiereszteni a bosszúságaimat, bántani azt, aki nehezen tud védekezni? Én akkor vagyok boldog, ha harmóniában vagyok Istennel, a családommal, a munkatársaimmal, a szomszédaimmal. Olyan érzés ez mint, mikor valaki egy napsütötte kék vízben csak lebeg és örül a létezésnek.

Egy ember csoport alapvető feladata, hogy az elődeitől kapott anyagi javakat és szellemi kincseket gyarapítsa és továbbadja utódainak. Ez csak akkor lehetséges, ha van utód.

Nagycsaládosnak lenni jó.

 A családról, különösen a nagycsaládról, talán fehér papíron szép égszínkék, vagy fűzöld tintákkal gyöngybetűkkel és a sorok közé berajzolt  pici virágokkal lehet írni, de kell írni!

Boros András 2007.09.06.

 

Boros András mint furuja tanár Csobánkán