Csaba testvér, mit jelent az hogy Húsvét? - kérdezi az egyik szászvárosi kislány. Csaba testvér kézen fogja és egy cseresznyefához vezeti. A kolostor udvarában a kislánnyal együtt mi is választ kapunk a kérdésre.
Feltámadást ünnepelni Dévára indultunk. Két tele autó, nyolc üres lélek. Azért megyünk, hogy feltöltekezzünk. Válaszokat, csendet, Istent keresünk. Csaba testvér mellett a kolostor udvarán zárt világba csöppenünk. Nem a több száz éves vaskos falak zárnak el minket, hanem a kert különös hangulata, amibe nem szűrődik be a 21. század. Jó itt. Jó lassan és mélyen a cseresznyefa alatt magunkba szívni illatot s tudást.
Legyetek nyitott kapuk. Legyetek befogadók a világra, a másik emberre. Ne zárkózzatok önmagatokba - hallgatjuk az üzenetet. Majd Csaba testvér azt kérdezi: vajon ha meg kellene rajzolnotok saját címereteket, mi lenne rajta? Mennyire lenne nyitott az a kapu?
Nagycsütörtök, nagypéntek, kereszt. Hol itt a töltődés? S mégis, harmadnapra a két ferences szerzetes rendbe teszi a mi „lelki-szingliségünket”. A keresztben nem a fájdalomra, hanem Isten végtelen szeretetére mutatnak rá. Mennyire nagyon kell szeretni valakit ahhoz, hogy az életünket adjuk érte. Mennyire nagyon csodálatos az az Isten, aki legyőzi a halált és reményt ad nekünk a feltámadásban.
Reményt a gazdasági válságban is. A 91 éves Bíró Antal atya saját versein keresztül — amelyeket mind fejből idéz — tanít minket arra, hogy nem állhatunk meg. Nem eshetünk kétségbe és hogy mindig legyen tervünk a jövőre. Ő maga négy évvel ezelőtt 87 éves korában ültette azt a cseresznyefát, aminek most itt ülünk az árnyékában. Aminek a terméséből ezen a tavaszon ő is enni fog.
Ez hát a Húsvét üzenete — mondja Csaba testvér. Jézus feltámadt és úrrá lett a halálon. Reményt adott az örök életre. Reményt, hogy ha ma ültetünk valamit, akkor az gyümölcsöt terem. Ezért hát nekünk is bátran bele kell vágnunk új dolgokba. Házat építeni, családot alapítani, fákat ültetni. Gyümölcsöt kell teremni, akár az elültetett fák.
Vasárnap, a szentmise után indultunk el Déváról. Utunk a Maros völgyében vezet, ahol a tavaszi napsütésben hosszú kilométereken keresztül kísérnek minket a virágzó cseresznyefák. Illatuk s látványuk reménnyel tölti be a lelkünket.
