Számomra mindig Isten mosolygós ajándéka voltál!! Isten vezesse lépteidet.

Szeretettel imádkozom érted, értetek, 

Csaba t.

Kedves Nevelők, Házvezetők, Tanárok, Támogatók – és különösen Böjte Csaba testvér! 

Egy ajtó bezárul, egy másik pedig megnyílik. Most, hogy sikerült albérletbe költöznöm, és megkezdhetem az önálló életem, szeretném méltó módon megköszönni mindazt, amit kaptam az elmúlt 13 év alatt. Hálás szívvel búcsúzom, de nem feledéssel – mert amit Önöktől tanultam, az örökre velem marad. 

Sokan nem értik, milyen egy gyermekotthonban élni. Kívülről könnyű ítélkezni, következtetni, hallottak alapján véleményt alkotni. De az élet ott belül sokkal több, sokkal mélyebb. Aki igazán meg akarja érteni, az jöjjön el, töltsön el egy napot velünk önkéntesként, nézzen a gyerekek szemébe, beszélgessen a nevelőkkel, érezze át a mindennapokat. Csak akkor lehet valódi képet kapni – nem a hangos pletykákból, nem a kiragadott pillanatokból, nem a megszépített vagy épp kiszínezett történetekből. 

Igen, voltak nehézségek. Dolgozni kellett, segíteni kellett a ház körül, kertészkedni kellett, részt venni a házimunkában. De őszintén: melyik szerető családban nincs így? Az, amit mi ott tanultunk, az életre nevelt. Ha ezek a feladatok nem lettek volna, ma talán nem tudnék megállni a saját lábamon. Ma nem lennék az a fiatal nő, aki mer újrakezdeni, aki hisz magában, és aki szeretne példát mutatni másoknak is.

Sokszor elhangzottak szavak, amelyek talán nem úgy kellettek volna – de emberek vagyunk. Hibázunk. És ezt is tőletek tanultam: nem elítélni kell, hanem megérteni. Mert egy hiba nem határoz meg egy embert örökre – csak egy lehetőség arra, hogy tanuljunk belőle.

Ezúton szeretnék hálás szívvel köszönetet mondani a tanároknak is, akik fegyelemmel, türelemmel és szeretettel kísértek végig az iskolás éveken. Akik nemcsak tudást adtak, hanem hitet is abban, hogy képes vagyok tanulni, fejlődni, és egyszer én is lehetek valaki. Köszönöm, hogy mellettem álltak akkor is, amikor nehezebb időszakaimat éltem, és segítettek minden akadályt legyőzni. 

Szeretném külön megköszönni azoknak, akik csendben, hűséggel és kitartással végig mellettem álltak: a támogatóimnak, és mindenekelőtt a keresztszüleimnek. Ők voltak a kapaszkodóm a legsötétebb pillanatokban. Olyan emberek, akik soha nem fordítottak hátat, akkor sem, amikor mások már régen lemondtak rólunk. Ők tanították meg, hogy a szeretet akkor a legerősebb, amikor próbára van téve. 

Különösen hálás vagyok Böjte Csaba testvérnek, aki ajtót nyitott nekem, amikor az élet becsapta azt. Aki nemcsak otthont adott, hanem hitből, szeretetből és emberségből példát is. Általa és általatok tanultam meg, hogy szeretni lehet feltétel nélkül, hinni lehet a jövőben akkor is, ha épp minden borúsnak tűnik.

Hálás vagyok azért is, hogy a Jóisten mindig is velem volt.  Ő volt az, aki erőt adott, amikor elfáradtam, aki utat mutatott, amikor elbizonytalanodtam. Ő tanított meg arra, hogy bízni lehet, hinni lehet, újra kezdeni lehet – mindig.

Most 19 éves vagyok. Tudom, hogy nem lesz könnyű az út, ami előttem áll. De az is biztos, hogy itt az idő, hogy vállaljam a felelősséget, magamért, azokért, akiket szeretek, és a jövőmért. A gyökereimet nem feledem – mert azok tettek azzá, aki ma vagyok. És akármennyire is fájó a búcsú, a szívemben csak szeretet és hála maradt. 

Köszönöm, hogy hitet adtatok.

Köszönöm, hogy emberré neveltetek.

Köszönöm, hogy megtanítottatok élni.

Szeretettel, örök hálával:

Danca Andrea

2025. június 1.