Isten passioja, szenvedése a teremtés hajnalán kezdődött, amikor az ember az őt végtelenül szerető mennyei Atya helyett tudva és akarva mást választ! Mennyire fáj nekünk ha a szeretetünket, törődésünket visszautasítják, értéktelennek tekintik! A végtelen Isten szeretetének a visszautasítása Teremtőnk passiójának a kezdete, ez minden bűnnek a gyökere, az emberiség történetének a sötét oldala!  Bármit ha Isten elé helyezek, a próféták szerint az paráznaság, bűnös bálványimádás, mert azzal a teremtménnyel Istent megcsalom, megalázom.

A bűn az, amikor a teremtmény fontosabb mint a mindenséget nekünk ajándékozó Teremtő maga. Egy alma, az aranyborjú, vagy Barabás, egyre megy, a lényeg mindig ugyanaz, az elfordulásunkal újból és újból azt mondjuk: Isten én jól megvagyok nélküled, Te nem vagy fontos, nem is kellesz, talán te vagy az ellenségem. 

A bűnünk nagy, megfeledkezünk Isten első és legfontosabb parancsáról: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj! Teremtőnk azt kéri, hogy lángoló szeretettel szeressük, imádjuk őt. Akit szeretek, azzal sok időt töltök, mindent egyeztetek vele, az ő akarata a mindennapi eledellé válik. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy egymást, a társainkat, a teremtett világ minden élő és élettelen tagját nem szeretjük ugyanúgy, mint önmagunkat! Jézus Krisztus megmutatta, hogy hogyan kell Istent imádni és a teremtményeket szeretni. Isten járható útra hív, ő nem féltékeny, Évát Ádámnak társnak adja. A népet a pusztában tejjel-mézzel folyó országba vezeti, Krisztus Kánában borral vidítja a lelkünket, kenyeret, halat szaporít, táplálja a testet, bölcsen tanít, dorgál, ha kell, mellettünk áll! Ő elfogad bennünket, tudja, hogy mi lakik a szívünkben, de szenved mikor elutasítjuk, eldobjuk és csaljuk a teremtményekkel!

Kiss Richárd Mihály