„Csabika állandóan a nyomunkban volt, de a többiek is a kezünket szorongatták, ha tehették. A most kétéves Erika pár hónaposan került az otthonba, ahol mindenki kedvence lett. A miénk is...”

Sipos László és Háriné Mile Mónika ki nem fogy a szóból. Ugyanis az élmény szó szerint határtalan. A zalaegerszegi Mindszenty-iskola tanárai tavaly a tanév felénél értesültek arról, hogy mód lenne önkéntes munkát végezni Erdélyben, a Böjte Csaba ferences atya által létrehozott gyermekotthonok valamelyikében. A cél az, hogy az ott dolgozó nevelőtanárokat e módon tehermentesítsék egy kicsit, hogy nekik is módjuk legyen kikapcsolódni nyaranta. Megvitatták otthon, s úgy döntöttek, mennek. Mónika négy nagy gyermeke közül például három tartott vele, s persze a férje.

– Azt mondták az egyetemista nagyfiaim, ilyen élményre nem lehet szert tenni máshol, annyi szeretetet kaptak azoktól a cseppet sem könnyű sorsú gyerekektől – mondja a gyógypedagógus, aki főzés- és hímzőtudományát ajánlotta fel.

– Mi persze csak néhány hétre léptünk bele az ottani tanárok cipőjébe, nem kaphattunk teljes képet a gondjaikról, örömeikről. – Hamar rá kellett jönnünk, hogy magunk kell, meglássuk a teendőket. Akadt bőven, támfalat építettünk, tűzifát készítettünk elő télire, lépcsőt betonoztunk, ehhez még követ is törtünk, – veszi át a szót az informatikus tanár, Sipos László. Beszélgetőtársaim tizedmagukkal a megyeszékhelyi „ Jót s jól! a jövőnként, gyermekeinkért” elnevezésű közalapítvány jóvoltából jutottak el július második felében két hétre Erdélybe, az alapítvány állta a költségeket, de Zalaegerszeg város vezetése is besegített.

Élelmiszer- és vegyiáru adományt is vittek, amit a mindszentys szülők és gyerekek gyűjtöttek össze. Közismert, hogy Böjte atya első gyerekotthona Déván létesült. Azóta már 70 intézmény működik, melyekben 0–15 év közötti, főleg magyar anyanyelvű árva, félárva, szegény sorsú gyereket nevelnek. A román állam csekély mértékben járul hozzá, Böjte Csaba honlapján olvasható, ez évente maximum 250 eurót tesz ki gyerekenként. Ezért fontos minden materiális és nem materiális adomány. Az egerszegi pedagógusok Tusnádfürdőre utaztak, itt körülbelül 100 olyan gyerek talált otthonra, akiket valamilyen okból nem a szüleik nevelnek.

– Van Tusnádon olyan kislány, a kétéves Erika, akit pár hónaposan vitt oda az édesanyja. A nevelő mesélte, szinte rongybaba volt az anya kezében a legyengült csecsemő – idézi a látottakat Mónika. Úgy érzik, sikerült értéket létrehozniuk, a kezük nyomán épült például feljáró a korábban ajándékba kapott ugrálóváras trambulinhoz.

– Gyűjtöttünk gyógynövényeket, megszárítottuk teának, ehhez kis zacskókat varrtunk, hímeztünk. A teát elneveztük „Hargiteá”-nak. Készítettünk lekvárt, szörpöt, a férfiak megszereltek a házban mindent, amit kellett – tájékoztatnak. Mivel időben egybeesett, a Tusványos nevű találkozóba is bepillanthattak. – Ott például kis bódékban kínáltuk a teánkat – számolnak be a hasznosulásról.

– A lányok székely viseletben árusítottak. Ott mindenkinek van ilyen. A kétkezi munka mellett többek közt a gyöngyfűzés, az arcfestés kötötte le őket és a rájuk bízott gyerekeket. (Mindehhez alapanyagokat is vittek magukkal. Az itthon kollégiumi nevelőként dolgozó Életesné Fiszter Anikó ezért varrt szinte állandóan.) A zalai pedagógusoknak tetszett, hogy a kis lakók maguk is részt vesznek az otthon működtetésében, az étkezések előkészítésében, a takarításban, ez kicsit belopja az életükbe a családi háztartások illúzióját. Legnagyobb élmény? A ragaszkodás, a szeretetigény, ami a gyerekekből árad.

– Okosak, kedvesek, nem tehetnek róla, hogy a családjuk ilyen nehezen boldogul. Hallottuk, bár szeretnek tanulni, s jók is az eredményeik, a legtöbben a román érettségitől tartanak. Túl magas a mérce talán... Mint mondják, sajnálatra méltóak olykor, főleg akkor, amikor kiderül, nyaranta azért jutnak eszükbe némely szülőnek, hogy dolgoztassanak velük otthon, ezért viszik haza őket. Tusnádfürdő mellett meglátogatták a frissen alakult, Kászonaltízben lévő otthont is. –Gyönyörű régi épületek, kúriák, a kászoni például barokk palota, aminek olyan vastag a fala, hogy beleépítették a lépcsőt. Mennek-e újra lépcsőt jár

Arany Horváth Zsuzsa
www.zalaihirlap.hu