Böjte Csaba tanúságtétele a III. Martosi Szabadegyetemen
1959 január 24-én Kolozsvárott – ott, ahol Mátyás királyunk is született, – napvilágot látott egy olyan székely-magyar ember, aki szintén hatalmas feladatot kapott az Úrtól: kard és világi hatalom nélkül kell sereget szerveznie és vezetnie. Csaba testvér ferences rendi szerzetes huszonkét éve létre hozta a dévai székhelyű Szent Ferenc Alapítványt, hogy az elárvult, kallódó, magukra hagyott magyar, román, cigány gyerekeknek otthont teremthessen. Mára ötezer gyermek gondos „apukája”, háromszáz munkatársért felelős intézmény vezetője – ez az ő „serege”. Böjte atya ötvenhat évesen a legismertebb és legtiszteltebb magyarok egyike, aki szentkoronás nemzetünk tagjaként minden mondatával és minden cselekedetével tanúságot tesz Isten mellett, s aki nem csak tudja, hanem meg is éli, hogy a szeretet nem támad szeretetet,s ezért csak a szeretet lehet az egyesítő erőnk a békéért való küzdelmünkben mind Magyarországon, mind a Kárpát-medencében, mind a megbolydult nagyilágban.
Persze, a szeretet nem árucikk, nem hamis mondatok közé elhelyezendő csalétek! Jézus óta tudjuk, hogy a szeretet az univerzum hatalma: forrása a Mindenható Isten, aki maga dönti el, ki kapja meg kegyelmi ajándékként, hogy szelíd, ám mégis oly hatalmas erejét használhassa, példát mutathasson. Csaba testvér egy órás martosi vallomása bizonyítékok halmazából állt össze, hiszen ő a bő két évtized folyamán csodák sorát élte-éli meg intézménye megalapításától mindmáig. „Titkát” mi, felvidéki magyarok is megismerhettük a martfeszten: Csaba testvér nem tud gyűlölködni, mert Jézusban él. Nem tud hazudni, mert az ő lelke nem fogadja be a hazugságot. Éppen fordítva: tudja, hogy minden, „csodának” minősülő győzelmét – már a Szent Ferenc Alapítvány megszületését és az első árva gyerekek befogadását is, – az isteni kegyelem kiáradásának köszönheti. Számára olyan erős példa Nagyboldogasszonyunk életének minden mozzanata – a nem ismerni lehetetlent bátorsága és az Istenhez való hűség, – mintha a csíksomlyói kegytemplomban félévezrede látható Mária nem fából faragott szobor, hanem velünk együtt küzdő kortárs királynőnk lenne.
Csaba testvér mondatai mindenki számára érthetőek. A legbonyolultabbnak hitt jelenségekről is a legegyszerűbben beszél, gyakran felszikrázó humora felszabadítja hallgatóságát a híveknél gyakori mosolytalanságtól. Aki figyeli szolgálatát, örül rendkívüli teherbírásának, a lényéből áradó derűjének. Csaba testvér arról is szólt, miként segítette meg az Isten élete egyik legnehezebb pillanatában, amikor Sepsiszentgyörgyön több ezer magyar fiatal tüntetett a decemberi hidegben a magyar és más himnuszok napok óta tartó éneklésével a román rendőrség sorfala előtt. Ő, a meghívott szónok, ott is kimondta a szívében élő igazságot – azt tudnillik, hogy a tiltott székely zászlónak nem csak a településeket kellene ékesítenie, hanem a román országgyűlés épületét is, hiszen Románia akkor lesz valóban erős, ha a románság össze tud fogni a nemzetiségekkel, lehetővé teszi autonómiájukat, a békés, mindenki javát szolgáló együttműködést. És ismét megtörtént a „csoda” – a román rendőrök is megtapsolták a beszédét!
Miközben a világban egyre több helyen tarol a halál civilizációja – emberek százait,ezreit, millióit ölik, alázzák és gyalázzák meg, kényszerítik rabszolgasorba és ítélik korai halálra – akközben Csaba testvér elhozta közénk Martosra szíve békéjét. Ezért jöttek el őt meghallgatni még Rimaszombatból, Ipolynyékről, Pozsonyból és Dunaszerdahelyről is – köszönet érte!
Böjte Csaba tanúságtétele a III. Martosi Szabadegyetemen