Magyarosítás közpénzen?!

Hunyad – A dévai Szent Ferenc Alapítványt érintő nevetséges vádat a Hunyad Megyei Tanács fogalmazta meg, és juttatta a helyi román sajtó címoldalára. A dévai és szászvárosi otthonaiba közel 400, nehéz családi helyzetben lévő gyermeket befogadó, nevelő és oktató, ország-világ előtt ismert és elismert Alapítvány ellen sokoldalú, rosszindulatú kampányt indítottak a megyei hatóságok.

A leánykollégiumban tapasztalt tisztaság, rend, fegyelem, a szépen berendezett hálók és tanulótermek meglepték az ellenőröket

Rajtaütésszerű ellenőrzések

A lavinát tulajdonképpen mi indítottuk el – mondja keserű iróniával a hangjában Böjte Csaba ferences atya, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke, aki, a krisztusi példát követve, több mint tíz esztendeje nyújt segítő jobbot a rászorulóknak, olyan formában, hogy azt senki sem érezheti alamizsnának. – Úgy érzem, a szikra tulajdonképpen ott pattant ki, hogy engedélyt kértünk a szászvárosi magyar ötödik osztály beindítására. A polgármester nem vette jó néven, sőt a városban élő nehéz sorsú gyermekek számára létrehozott napközis otthonunkban is talált kivetnivalót.  Előbb az itteni önkormányzatnak alárendelt intézmények jöttek ellenőrizni tevékenységünket, de az általuk kiállított rosszindulatú jelentés alapján egész hadjárat indult ellenünk. Egymásnak adják a kilincset a furcsábbnál furcsább nevű, gyermeket, állampolgárt, rászorulót védő intézmények bizottságai.

Talán, ha ezek az intézmények mind elvégeznék a feladatukat, valóban nem is lenne szükség a Szent Ferenc Alapítványra. Egyelőre azonban úgy tűnik, nagy szükség van rá. Mégis, mit kifogásoltak az ellenőrök?

Mindent. Hogy miért főzünk négy tyúkot a levesbe, hogy miért akkora a fazék, amekkora, hogy miért találták vetetlenül a kisiskolás gyermek ágyát…. Az ellenőrzések rajtaütésszerűen jönnek, bejelentés nélkül, pontosan, mint a szekuritáté. És, persze, ami a leginkább zavarja őket, hogy miért beszélünk magyarul a gyermekekkel, és miért fogadunk be más megyékből is rászorulókat.

Tudtommal nincs olyan törvény, amely határt szab annak, hogy családtípusú gyermekotthon honnan fogadhat be gyereket, és milyen nyelven kell beszélnie vele…

Helyhez kötöttségről valóban nem rendelkezik a törvény. Az ellenőrök azt mondják: ha más megyékből hazatoloncolják a hunyadi utcagyerekeket, én miért fogadok be “idegen” rászorulókat. Az Alapítvány egyházi támogatással indult, ezért az egész egyházmegye területéről vannak gyermekeink. Mindenképpen nevetséges, hogy azért a 16 millió lejért, amit állami támogatásként kapunk a több mint egymilliárdos havi költségvetésünkhöz, számon kérjék, hogy kiket segítünk az állam pénzén. Az meg, hogy a gyermekekkel magyarul beszélünk, azért van, mert a szüleik (akinek még van) írásban kérik tőlünk ezt. Különben alkotmányos jogunk anyanyelvünkön beszélni hazánkban, akkor is, ha ezt némelyek nem veszik jó néven.

Az ellenőrök arról faggatják a kollégiumban nevelkedő gyermekeket, hogy hova valók, tartják-e a kapcsolatot a szüleikkel, nem kívánkoznak-e haza

Etnikai háttér?

Tulajdonképpen az egész hadjáratnak próbálnak etnikai színezetet adni, remélve, hogy erre még ráharap a közvélemény. Maga a román sajtóban megjelent riport is amúgy egészen objektíven mutatja be a Szent Ferenc Alapítvány tevékenységét, hangsúlyozza, hogy az itt kifejtett munka minőségében, az intézmény felszereltségében semmi kivetnivalót nem talált. A gyermekek jó, más hasonló jellegű hazai intézményeknél sokkal jobb körülmények között élnek. Az egyetlen gond (?), állítja a riportban idézett megyei tanácsi jelentés, hogy “a szegény gyermekeket elmagyarosítják. Kizárólag magyarul beszélnek velük, és ez olyan súlyos következményekkel járhat, hogy az innen kinövő fiatalok nem tudnak majd beilleszkedni a román társadalomba.”

Hogy a hatóságok aggodalma mennyire fölösleges, azt bizonyítja, hogy a kollégiumban nevelkedő tavaly érettségizett öt fiatal mind neves hazai egyetemeken tanul tovább informatikát, közgazdaságot, pedagógiát.

Elkényeztetett elesettek?

Csütörtökön, a Csaba atyával folytatott beszélgetést megelőzően szem- és fültanúja lehettem egy ellenőrzésnek, melyet a Dévai Polgármesteri Hivatal és a gyermekvédelmi igazgatóság szakembere végzett. A két fiatal hölgy három órán keresztül bizonygatta Csaba atyának, hogy az általa végzett csodálatos munka semmi jóra nem vezet. Állítólag túl sok gyermeket fogad be. Ekkora intézményt nem lehet kézben tartani – állította az egyik ellenőr. Azt azonban kénytelenek voltak belátni, hogy az apró, család-típusú intézmények éppen azon buknak el, hogy szűk költségvetésükből nem alkalmazhatnak szakképzett munkatársakat, akik az irodai munkát elvégezhetnék, így vagy a papírokkal vannak rendben, vagy a gyermekekkel foglalkoznak. Egyik vagy másik oldal elhanyagolása azonban az intézmény megszűnéséhez vezet. A másik ellenőr arról beszélt, hogy az elesettek intézménybe való befogadásával csak nő a társadalmi felelőtlenség. A gyermek azt látja, hogy anyja-apja iszik, nem dolgozik, neki mégis jól megy sora. Az ellenőrök szerint a gyermekre a szülő példája ragad. Csaba atya számtalan élő példával cáfolta meg ezt az állítást, és konkrét adatokkal támasztotta alá: az itt felnövő gyermekek mind megtalálják helyüket a társadalomban, sőt családjaikra is jó hatással vannak. Olyan esetről is beszámolt, amikor engedve a hatóságok biztatásának, hogy igyekezzen saját környezetében hagyva támogatni a gyermeket, teljesen kudarcot vallott. A társadalom valamennyi sebét nem tudjuk egymagunk beforrasztani. Arra törekszünk, hogy legalább a gyermekeken segítsünk, hogy megérezzék a szeretetet, és értelmet kapjon az életük – mondja Csaba atya. – Erre kérem a hatóságokat is, hogy inkább gyógyítsák a társadalomnak már úgyis elfertőződött súlyos sebeit, minthogy újakat vágjanak, vagy feltépjék a gyógyulókat.

Gáspár-Barra Réka

Forrás:Nyugati Jelen