6-7 órás alvás után felébredtem valahol Pakisztán fölött. Alattam tízezer méterre a föld. Az ablak melletti székben ülök, tőlem egy pár centire mínusz 62 fok, jéghideg világ! A gép fedélzetén sok száz utas társammal együtt, közel ezer kilométeres sebességgel száguldunk a vakító napsütésben!

Egy hatalmas, ember alkotta gép repít Ausztráliából a gyermekeim felé. Hófehéren ragyog alattunk mélyen egy hatalmas felhőszőnyeg, kitölti az egész horizontot, fölötte ragyogó kék égben repülünk, lélegzet elállítóan csodaszép! Sok ismeretlen emberrel ég és föld között, s mégis egyedül a Teremtőmmel, úton vagyok!

Csendesen eszmélődöm, a jó Isten felé fordítom a tekintetemet, gondviselő kezébe ajánlom lelkemet és drága szeretteimet! Ajándékba kapott létem örömmel tölt el! Élő hittel, imádkozva fordulok ahhoz, ki a teremtés hajnalán parancsba adta: “Hajtsátok uralmatok alá a földet!” Csodálom a bátorságát mellyel megosztotta velünk, gyermekeivel még létünk kezdetén az alkotás örömét, atyai jósággal a kezünkbe adta a világ továbbteremtéséhez a cselekvő erőt!Repülni vágytunk! Csendesen, néhányan elkezdtek tervezgetni, alázattal egymás sikereit, kudarcait megismerve, az elődeik tudását, tapasztalatait felhasználva bölcsen és okosan összedugták a fejüket. Az egyik az anyagok szerkezetéhez értett, a másik az aerodinamika törvényeit ismerte, volt ki hatalmas erőket felszabadító könnyű motorokat épített, dolgoztak és megszülettek előre papíron, majd a valóságban is ezek a több száz embert szeretteik karjába repítő hatalmas madarak!

Jóságos, Végtelen Teremtő Mesterünk, hiszem, hogy örömmel nézted a lábnyomodban botladozva elinduló gyermekeidet, ahogyan a kamaszos torzsalkodást félretéve, a teremtő alkotás útjára lépnek! Gondviselő jóságoddal, parancsaidat teljesítő, a világ továbbteremtésében társaddá váló, asztalodhoz felcseperedő embert tudom, hogy nagy szeretettel fogadod! Milyen szédületes út mit megtettünk, a felismerés, a tudás, az alkotás útján, és milyen félelmetes távlatok nyílnak előttünk bármerre is nézünk! Legyünk tökéletesek, mint Mennyei Atyánk - parancsolta Megváltónk! Legyünk, mert lehetünk!

Tudom, hogy sokan balgán, pánikolva azt mondják, hogy létünk szárnyalását örökre lefogó korlátokhoz vezetett az emberiségnek eddig megtett útja! A mindent maga alá temető, pusztulásra fogadó gonosz azt szeretné, hogy kétségbeesve hidd el neki, hogy véget ért az álom, és a kibontakozásunk egy zsákutcában összeroppant, a föld végső tartalékait is felélve, elpusztulunk! Igen, a gonosz azt mondja nagyon sok ember szájával is, hogy mocskos bűneinkben örökre megfeneklett szárnyalásunk, s az egymást marcangoló polgárháborúkban mindent felégető pusztulás vár reánk, Isten nem tud, és nem is akar tovább vezetni bennünket!

Az életre fogadok én, és mindenemet fel is teszem a tétre, mert tudom, hogy nyerek! Hangosan szeretném mindenki fülébe kiáltani: Nem a pusztulás vár reánk! Ezerszer nem! Isten, ki a tudósaink szerint a csillagokban született atomoknál is parányibb porból teremtett úgy, hogy minden molekulánk fénysebességgel vibrál, meghívott az ő asztalához! Akarata szent, s ki benne bízik, botladozásai ellenére is célba ér! Isten elég hatalmas ahhoz, hogy mit bölcsen elkezdett, azt türelemmel jó végre vigye és bevégezze! Teremtő Atyánk, ki a semmiből az életet, az emberiséget elvezette a mába ezer veszélyen, buktatón keresztül, biztos, hogy bölcs jósággal továbbvezet, hogy felnőhessünk hozzá, hogy megoszthassa velünk a Szentháromságos boldog életét!
Mennyivel izgalmasabb a világ titkait kutatva alkotni, a teremtés titkaiban Isten társa lenni, mint gyanakvó indulatokkal a velünk együtt élő embereket, nemzeteket figyelni, duzzogva, sebeinket nyalogatva kölcsönösen egymás szárnyalását visszafogni?! Mint elkényeztetett gyerekek, ne egymás ajándékait akarjuk hisztérikusan megkaparintani, hanem kíváncsi figyelemmel, alázattal bontsuk ki azt a csomagot, melyet Mennyei Atyánk nekünk szánt! Biztos, hogy földi létünk nem elég mindannak az ajándéknak a kibontakoztatására, testvéreinkkel jósággal való megosztására, mit Isten a mi karácsonyfánk alá helyezett!

Testvérem, szeretettel kérlek, egymásnak megbocsájtva álljunk fel, álmokat, terveket szőve, egymás kezét megfogva bátran induljunk el! Ne a múlt sebeit vegyük számba duzzogva, hanem összefogva dolgozzunk és szép otthonunk a Kárpátmedence, Tündérkert lehet! Ha a gyanakvás bénító falain átlépünk, akkor drága szülőföldünkön becsületes munkával, Teremtőnk ajándékaiból újraépíthetjük az elveszett Édent. A felső határ a végtelen Isten ölelő karja, mely születésünk pillanatában kitárult felénk!

Hatalmas bizalommal,

Csaba t.