Napi evangélium – Március 7. kedd

A világmindenség legnagyobb győzelmének a hírét az Isten egy egyszerű nő által üzeni meg az apostolainak, és általuk a világ minden emberének!! Mária- Magdolnának, a megtért bűnös asszonynak jelenik meg Krisztus, és nem a főpapoknak, vagy a hatalmat gyakorló méltóságoknak, de még nem is a szeretett apostoloknak! Nem, Isten nem a rangot, a méltóságot, a külsőséget nézi, hanem azt, hogy mennyi szeretet, jóság van bennünk! 

Csodálatos, ahogyan Mária-Magdolna sírva megy és a hajnali félhomályban könyörög, az általa kertésznek vélt Krisztus lábánál!! „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” A szeretet végtelen őszintesége, naivsága! Csodálom ezt a nőt, számára nem csak Jézus tanítása, bölcs iránymutatása érték, hanem Jézus Krisztus személye is fontos, és ezért megy ki a szeretetünkre "szomjazó" Mesterünk sírjához hajnalban! Istent nem elég intellektuálisan elfogadni, tanítását igaznak tartani, Ő azt szeretné, hogy irántunk való végtelen szeretetét őszinte érzelmekkel viszonozzuk. Ő nem néma szolgákat akar, hanem jó barátokat, társakat kikkel megoszthatja világunkat tovább teremtő munkájának örömeit, sikereit! Isten az emberben társat keres, saját asztalához hív, maga mellé szeretne ültetni az örök életben!! 

Merjük Istent Mária-Magdolna szeretetével szeretni. Kedves testvéreim higgyétek el nem merészség, nem vakmerő bátorság viszonozni Isten irántunk kimutatott végtelen szeretetét!  Ne azt nézzük, hogy kicsik, bűnösök vagyunk, hanem vessük magunkat bátran bele ebbe az eget a földel áthidaló őszinte szeretetbe! Ne féljünk, kimutatni ragaszkodásunkat Krisztushoz, hisz az első lépést nem mi, hanem Istenünk tette, mi csak viszonozzuk ezt a felszabadító, eget kitáró őszinte szeretetet!

Csaba t.  

Jn 20,11-18

Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” – vagyis Mester. „Ne tartóztass! – felelte Jézus. – Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent.