Templom csöndes mélyén, oltár-rejteken,

Hófehéren Jézus titkon ott pihen.

Körülötte éj van, egyedül virraszt:

Mint az égi harmat, hull a szent malaszt.

Fénye általjárja a hideg falat,

Szürke utca mentén titkosan halad.

Pillantása áthat minden zárakon:

Fennvirrasztva jár az alvó falvakon.

Látja dúsak házát, kunyhóban szegényt,

Szétsugároz vigaszt, enyhülést, reményt.

Tekintete balzsam, ha a szív sebes:

A magános éjben szíveket keres.

Látja aki árva, aki elhagyott,

Börtönében látja a szegény rabot.

S ha a fáradt ember kínban elmerül:

Azt susogja néki: "Nem vagy egyedül!"