Keresztes Szent János mondta: Ha egy csutakot, egy darab fát az ingoványból kiveszünk, majd tűzre teszünk, annak előbb ki kell sírnia, fortyognia magából a mocsarat, s csak azután kaphat lángra. A tűz láthatóvá teszi az évek alatt felgyülemlett, éghetetlen ingoványt. Isten jelenlétében, a közösségben szépen megtisztulunk, és lassan-lassan mi is eggyé tudunk válni a lánggal, lobogni kezdünk, fényünk, világunk, melegségünk lesz, eggyé válhatunk Krisztussal – ez a lelki élet. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Egy személyes jó tanács: ha nagyon közelinek éreztem a gonosz jelenlétét, a szeretet apró, mindennapi cselekedeteibe mint mentőövbe kapaszkodtam. Mindig kell szeretni, de ha a gonosz jelenléte, örvénylő, sodró ereje körülvesz, akkor a szeretet cselekedeteibe kell menekülni. A jótettek karjai között biztonságot találhatunk. Minél jobban tombol körülöttünk a bűn, annál tudatosabban, alázatosabban, önzetlenebbül kell tenni a jót. 