Kolozsvárott meghalt Reményik Sándor, Baumgarten-díjjal, Corvin-lánccal kitüntetett költő.

Rádióba mondom

Ifjú lelkeknek csendes tanácsképpen, 

magamnak késő vád gyanánt

Egy kis türelmet kérek, - induló, 

Doboló, zajló, zászlós új sereg,

Egy kis türelmet, - nem lesz sok szavam, 

A mikrofontól aztán elmegyek.

Én most leadó-állomáson állok, 

Vannak, kik azt mondják: a posztomon: 

A nemzedékek őrváltása jő,

Egy éjjel át kell adnom, jól tudom.

Higyjétek el: nem szívesen megyek: 

A mikrofonnak mély varázsa van, 

Szédít a hit, hogy ez az én igém, 

Mely láthatatlan szikraként rohan.

És mégis, mégis boldogan megyek. 

Szívemről legördül a szikla-vád, 

Hogy nem hallgattam elég áhítattal 

Más, nagyobb állomások dallamát.

Hogy nagy merészen adni odaálltam; 

Mikor felvenni kellett volna még,

Soká voltam leadó-állomás,

Alig-alig felvevő-készülék.

Én nem füleltem éber értelemmel 

Az élet orgonázó titkait,

S mögöttük a legnagyobb Leadót, 

Kit minden állomás csak közvetít.

Csak azt kívánom: az új arcú más,

Ki helyembe a mikrofonhoz jő, 

Mielőtt szikra-szárnyon szava szállna, 

Lett légyen soká néma felvevő.

A nemzedékek őrváltása jő... 

Én boldog alázattal elmegyek. 

A legfőbb Leadóra hangolom 

Megromlott felvevőmet: szívemet.

1931 december 5