"Mindig tudatában voltam annak, hogy az embernek a legnagyobb értéke a saját élete. Olyan, mintha kapnál egy marék aranyport, ami nagyon értékes, de nagyon apró szemcséjű, és bárhogy szorongatod az ujjaid között, lassan a szél mind kifújja onnan. Az idő múlik, és az lenne a jó, hogyha ezt az értéket, ezt nagy-nagy kincset, az egyetlen „vagyonodat”, amid van, valamiért, valakinek oda tudnád adni. Én azt mondtam: Uram, tartsd a markod belerakom az egészet, gazdálkodj vele. A félelem, a szorongás ott van a szívedben, nehéz odaadni mindent.