Mindenkinek van halottja, akiket fájó szívvel gyászol. Ha a szerettemet veszítem el, mindig felmerül a kérdés, hogy vajon mindent megtettem, voltam-e eleget vele, kimutattam-e iránta a szeretetemet? Ahogy az ember öregszik, úgy mennek el sorban az előttünk élők. Ha valaki meghalt, már nem tudom elmondani, hogy mennyire szerettem, milyen jó és fontos volt nekem, illetve elmondhatom, de nem személyesen, mert ő már nincs itt mellettem. Ennek ellenére imádkozhatok hozzájuk, emlékük erőt tartást ad. Vannak kellemetlen feladatok, melyet messziről elkerülnék, aztán eszembe jut édesanyám jóságos tekintete, és érte mégis megteszem. A túlvilágról ők látják, hogy mi itt a földön, hogy és mit teszünk.

Nemcsak a halál tud elválasztani, hanem maga az élet is. Gyermekeink felnőnek, kirepülnek, barátainkat is sodorhatja másfelé az élet. Összetartozunk, de alig találkozunk. Amíg tehetjük, addig fejezzük ki az egymás iránti szeretetünket, ragaszkodásunkat. Amikor a meccset elkezdődik, tudjuk, hogy megvan a játékidő, az a 90 perc, esetleg egy kis hosszabbítás, de ha lefújták, akkor mindennek vége. Ezért kell kihasználni azt az időt, amit Isten nekünk adott. 

Csaba t.

Böjte Csaba Füveskönyve 2. - Boldogsághoz segítő gondolatok című könyve novemberben jelenik meg, ezen a linken előrendelhető