Minden szerzett bölcsességem, okosságom, lelki vidámságom lehull rólam, és nem tudok mást tenni, mint imádságban ahhoz menekülni, akiben akkora irgalom volt, hogy Isten létére meztelen földi gyermekként jött el hozzánk. Amikor megszabadultam a külvilágtól és minden idegenségtől, boldogan térdeltem színe előtt, és az alázat és a bánat édes könnyét onthattam, akkor éreztem, hogy új, kimondhatatlan áldás egész árja áradt rám, s a hosszú sötétség után újra világosság gyúlt bennem: Ő az Úr, aki mindig közel van hozzánk, örömben és balsorsban. Nem értelmetlenül kerültünk a világba, itt kell megérnünk egy másik világ számára. Nagy bűneimnek teljes tudatában vagyok, mégis bizalom tölt el, mivel tudom, hogy Isten az örök szeretet és kegyelem, s hogy Megváltóm él, s híveit az örökkévaló és az Igazságos kegyelmében részesíti.