Milyen jó ilyen szép leveleket kapni!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_img_2027.jpgMilyen jó ilyen szép leveleket kapni!! A jó Isten áldja meg két kézzel mindazokat akik jósággal, szeretettel a gyermekeinket támogatják. Köszönjük szépen,

Csaba t.

Kedves Csaba testvér!
Egy lelkes támogatónk, Banos György úr, aki Magyarországon született és most itt él, Erdélyben, kitalálta, hogy házunk együttese fellépjen a Dálnok nevű falu napjain. Ebben a faluban született Dózsa György is.
Banos úr évek óta támogat minket, ünnepekkor gyümölcsöt, élelmet ajándékoz a gyerekeknek.
Most, fellépés előtt néhány nappal eljött és hozott nekünk egy elektromos dobfelszerelést és három gitártartót.
Július 20-án, szombaton volt a fellépés, előtte bőséges reggelit kaptunk, utána ebédet. A dálnoki polgármester őzpörkölttel kínálta a társaságot. A gyerekeknek lehetőségük volt lovagolni és négykerekűn ülni.
Ezért a szép napért nagyon hálásak vagyunk!
Szeretettel,
Noémi