A tegnap a Mikulást várva egyedül kószáltam a templom előtt, a havazásban és akkor készítettem vakú nélkül a csatolt képet. Olyan jó látni, hogy milyen táncoskedvű hópelyhek forognak körülöttünk! Soha nem gondoltam, hogy egy törékeny hópehelynek ilyen zegzugos az élete?! Igen, onnan a magasból, ez a parányi kristály kis csoda, a hópehely, hatalmas utat tesz meg, amíg a sötét éjszakában a homlokomra hull!? Mennyi játékos pajkosság van ebben a világban: egy csepp víz csodálatos kristályruhát ölt pár ezer méter magasban, táncolva, bukfencezve a tenyeremben célba ér, rácsodálkozom, és ajándék léte ezzel véget is ér, elolvad! 