Molnár Levente operaénekes és a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem ének szakos diákjai Déván mindkét templomba nagy sikerű koncertet tartottak!! Hálás szeretettel köszönjük a nagylelkű ajándékot!
A csíkszentsimoni Szent László otthonban így ünnepelték meg az Advent első gyertyagyújtását. " Megbeszéljük, hogy ki mivel várja a Szent estét és megígérjük hogy ebben próbálunk egymásnak segíteni."
Egerben a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium vendégelőadója voltam. Megkeresett egy szép nagylány és mutatott egy képet, amelyen én vagyok látható, és ő ott ül az ölömben!!
Telik az idő, hány advent pergett azóta le? A kislány megnőtt, de vajon mi felnőttek jobbak, tisztábbak, rendesebbek lettünk? Az egyházi év utolsó napján milyen lélekkel indulok neki az előttem álló adventnek??
Hála és köszönet a fiataloknak, kik segítettek köszönetet mondani a mindennapi kenyérért!! Számomra nagy öröm volt együtt, közösen köszönetet mondani a Magyarok Kenyere Mozgalomban összefogó nagylelkű embereknek!!
A derűt, a mókát ne hagyjuk kiveszni az életünkből!! Bármit is hoz a holnap, egy csipetnyi vidám jókedv mindig legyen a tarsolyunkban, hogy környezetünkben élőknek ajándék legyen a velünk való találkozás!!
Tegyünk meg mindent, hogy a bajban lévő, szenvedő, sodródó, akár a szenvedély betegségekkel küzdő társaink megszabaduljanak az őket legyőző rosztól, bajtól, bűntől!! Össze tartozunk, óvjuk, védjük kis és nagycsaládunk minden tagját!