Sokszor elmondom a gyerekeimnek, hogy én meg tudom védeni őket a hidegtől, az éhségtől, talán még a rossz emberektől is, de egy dologtól nem tudom megvédeni őket: saját maguktól. Azt látom, hogy sokszor a gyerekek nagyon rossz döntéseket hoznak. Persze én is, de az ember saját magával mindig irgalmasabb. Másról azt mondom, hogy fukar, fogához veri a garast, magamról meg azt, hogy az ember meg kell gondolja, hogy mire költi el a pénzt. Mást mindig a tettei alapján ítélünk meg, magunkat a szándékunk alapján. Az igazság az, hogy a szándékunk általában jó, de ahogy kivitelezzük, az nem mindig sikerül jól. Nagyon kevés olyan ember van, aki cselekedete teljes tudatában magának vagy másnak rosszat akarna.
El kell tudni fogadni a másikat. Nekem egyetlen parancsot adott a Jóisten, a szeretet parancsát. Van az a szentírási rész, ami arról szól, hogy jön a gonosz ember és konkolyt hint a búza közé. A konkoly is egyfajta növény, felnő, de mérges, azt nem szabad megenni. Az Úrtól kérdezik az apostolok, hogy menjünk, gyomláljuk ki a konkolyt? Az Úr azt mondja, hogy azzal ne foglalkozzatok, rátok a búzát bíztam. Majd az utolsó ítéletkor elintézik a rosszat. Nagyon örvendek, hogy nem bízta rám Isten a konkolyt. Nekem nem az a dolgom, hogy gyomlálgassak, valakinek a hibáit piszkáljam. Nekem az a dolgom, hogy a társamból is, magamból is a lehető legjobbat hozzam ki. A sötétséggel nem kell sokat foglalkozni, inkább fényt kell gyújtani. A sötétség önmagától semmivé válik a ragyogó fényben. A sötétség az nem valami, hanem a fény hiánya. A másik emberben lévő mindenféle nyavalya, a szeretet, a jóság, az öröm hiánya.
Csaba testvér
