Böjte Csaba testvér elmélkedéseivel végigjárjuk a Fehér Szív Útját november első szombatján, november 7.
Találkozás 8:15-kor a Sziklatemplom bejáratánál. Szeretettel várunk!
Ezt a zarándokutat elsősorban alapítványunk nagy családjáért,
Csaba testvér Édesanyjáért ajánljuk fel!
Ötödik alkalommal nyerte el Az év természetfotósa elismerést Máté Bence, aki Lépéselőny című képével Az év természetfotója címet is kiérdemelte.
Gratulálunk, Bence!
(1007-1031. Szent István fia, meghalt koronázása előtt hat nappal. A tisztaság ragyogó példaképe. Ünnepe: november 5.)
Isten kedves szentje, a magyar egyház virágos kertjének első liliomszála, szűz Szent Imre, áldom a nagy Istent, ki téged annyi malaszttal megszeretett, hogy a gyarló testben tisztán éltél és ártatlanságodat még eljegyzésedben is szeplőtelelenül megőrizted. Hódolva köszöntlek és tisztellek ezért az egész anyaszentegyházzal együtt és alázatosan kérlek, könyörögj értem, a szüzek isteni jegyesének, az Úr Jézusnak trónjánál hogy az angyali tiszta életet, amelyben te nekünk oly fényes például szolgálsz, mindenben nagyra becsüljem, megszeressem, az ártatlanság útjába gördülő akadályokat elszánt erős akarattal legyőzzem, a test gonosz kívánságait imádság és önmegtagadás által letiporjam, hogy így ártatlanságomat, testem-lelkem tisztaságát és a megszentelő kegyelmet gondosan megőrizve, az igazságos ítélőbíró törvényszéke előtt az ítélet nagy napján kegyelmet találjak s veled együtt az Úr Jézust, a szeplőtelen bárányt követő dicsőült szentek társaságába kerüljek. Amen.
V. Mily szép a tiszta nemzetség az ő fényességében.
R. Halhatatlan az ő emlékezete, mert az Úrnál is ismeretes és az embereknél is.
Könyörögjünk. – Isten, te Szent Imrét ifjúsága virágában szentjeid társaságába emelted; engedd, kérünk, hogy akit tenmagadnak szenteltél, annak segítségét szüntelen érezzük, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen.
(Forrás: Sík Sándor, Schütz Antal: Imádságoskönyv. Szent István Társulat, Budapest, 1913. 465-466 old.)
Átadták a Mindszenty-emlékérmeket Budapesten
- Kovács Ágnes és az általa vezetett székelyhídi Gyermek Jézus Otthon, Kovács Gergely okleveles posztulátor, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány képviselője és P. Utasi Jenő, a délvidéki tóthfalusi és oromi katolikus egyházközség plébánosa kapta idén a Mindszenty-emlékérmet. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság elnöke a Parlamentben szerdán tartott ünnepségen köszöntőjében azt mondta, az Európát ért migránsáradat olyan veszélytudatot hívott elő, amely a keresztény közösségeket joggal foglalkoztatja, és keresik a cselekvés lehetőségét. Lezsák Sándor kifejtette: csak keresztény alapelvekben erős nemzet képes olyan cselekvési programot magáénak tudni, amely alkalmas arra, hogy szolgálja a keresztény Magyarország és a keresztény Európa jövőjét.Az Országgyűlés alelnöke a 2004-ben megalakult Mindszenty Társaságról azt mondta: céljuk a Mindszenty-életművet a keresztény nemzet szolgálatába állítani és hozzájárulni ahhoz, hogy ezáltal erkölcsben és lélekben is erősödjön a nemzet.
MTI
Az örökkévalóság elkezdődött, minden nappal beljebb mehetsz a csodába. Ha figyelsz, mind intenzívebben értheted meg Istened bölcsességét, hatalmas erejét, irántad való végtelen jóságát! Ezen a csodálatos úton csak egy újabb lépés a halál, mely után hisszük, hogy mesés távlatok nyílnak a szeretet útján járó emberek előtt! A kibontakozó örökkévalóság a jót tenni vágyó lélek számára hatalmas lehetőséget biztosít, olyant, mit itt a földön álmodni sem merünk! Bizalommal, Csaba t. 
A tetteimmel, a szavaimmal, példámmal gyógyíthatok vagy pusztíthatok is , építhetek is és rombolhatok is , adhatok életet , de ölhetek is . Mindez hihetetlen távlatot nyit.Az ember tettei gyümölcsöket teremnek, jót vagy rosszat. Jó lenne, ha úgy élnénk , hogy olyan gyümölcsöket teremjünk , amelyekre büszkék lehetünk és amelyek üdvösséget szolgáltatnak.
Ezért mondja Anyánk, az Egyház, hogy halálunk pillanatában Isten színe elé kerülünk külön ítéletre, amikor mindenki elnyeri a maga jutalmát vagy büntetését , de csak a világ végén lesz az utolsó ítélet , amikorra minden "gyümölcs beérik “ és amely mindenki számára nyilvános .
Szeretettel,
Csaba testvér
Torockóról a kedves Iringótól kaptam ezt a késő őszi borongós felvételt.... Nézem a képet és tudom, hogy egy sűrű, veszélyes erdőben élünk, bármi megtörténhet, rengeteg veszély leselkedik ránk, de ha megfogjuk mennyei Atyánk kezét, akkor bár a veszélyek nem fognak megszűnni, mégis a mi hatalmas Atyánk mellett biztonságban érezhetjük magunkat! A mi Apukánk a legnagyobb, a legerősebb a világon, és bármi is történhet velünk, Ő megvéd bennünket, gondja van ránk, és a halál torkából is képes kiragadni, mert ahogyan ígérte, az Ő szeretete nem hagy el soha, mi az Ő gyermekei vagyunk!! Bármennyire is szorongunk, félünk, bizalommal fogjuk meg teremtő Istenünk felénknyúló jóságos kezét, melybe Ő már rég beleírta örök szeretettel a nevünket!!
Szeretettel, Csaba t.
Ma, nov. 4-én 10.00 órától gyászmisét tartok Kispesten, a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt templomban! Szeretettel várunk, gyertek imádkozzunk együtt a drága halottainkért,
Csaba t.
Fekete István: Az ima
Az ima nálam nagyon régen kezdődött. Szinte emlékeim legelején. Ülök az ágyban és egy pár száraz, öreg kéz összefogja az enyéimet.
- Mondd, kisfiam...
És én mondtam utána az imát. Az ágy puhasága simogatott, az est zsongított, az álom a szemem körül járt és én mondtam az imát, és gyönge gyermeki képzeletemmel felemeltem lelkem az Istenhez.
Később - a diákévek kamaszos rohanásában - az ima a templomot jelentette, ahol elcsitultak a zűrzavaros vágyak, lassúra vált a lépés, tompán koppantak a szentelt kövek és az oltár előtt lobogó örökmécs mindig megmelegített, ha kinyújtottam feléje didergő kezemet. Ekkor már nem könyvből imádkoztam és nem is a régi kis imádságokat mondtam. A kivilágosodó értelem szavakat keresett, melyek újak, szépek voltak és csak az én örömömet, bánatomat, kérésemet vitték az Örökkévaló elé.
Aztán jött az előbbi világégés és mindig mélyen megrendített az imára zendült kürtök rivalgása s a térdre hullt harctérre induló századok halálos csendje, ahol szinte érezni lehetett az elhagyott otthonok felé szálló gondolatokat, aggódást, szeretetet, igazi imát, ami hangtalanul szárnyalt a halál felé induló férfiak lelkéből.
Ó, milyen kicsik és mégis mennyire férfiak voltak ezek a katonák, akik káromkodva ébredtek, káromkodva feküdtek és csak itt döbbentek rá, hogy az igazi kiállás hitben, vérben, fájdalomban, betegségben - és imádságban akár ezrek előtt a nyílt terek porában: az egyetlen és valódi férfiasság.
Aztán jött a zuhanás Trianon halálos völgyébe. Jött a megalázás, a szégyen, az elesettség, szegénység, járvány és jöttek az imák. Az egész nemzet megtanult imádkozni és nem szégyellték már a férfiak sem - egy-egy ,,szóra" - befordulni a templomba. Ezek a férfiak többnyire megjárták a harctereket és megtanulták, hogy egyetlen félelem örökös csak - nem halálfélelem, hanem az istenfélelem. És ahogy az imádság felé fordult a nemzet, úgy emelkedtünk ki a halálraítéltség posványából.
Amilyen csendesek lettünk, olyan hangos volt körülöttünk a győztesek páholya, és amilyen fennhéjázók voltak ők, olyan alázatosak lettünk mi, mert akkor éreztük már, hogy az alázatosságnál nincsen nagyobb a világon. És elhallgatott körülöttünk az erőszak süvöltése, mert halkan szólni kezdtek a kassai harangok és meghallhatták az egész világon, amikor a dómban a magyarok Te Deum-ot imádkoztak. Nagy, szent pillanatokban mindig az ima volt velünk, mellettünk, értünk. Nagy örömökben, nagy sírásokban, csendben és viharokban: ima, ima. És most mégis mind több helyen hallom, olvasom, hogy valaki imádja a lencsefőzeléket, imádja a karóráját, imádja a kirándulást és a táncot. Préda lett ez a szó, melyet magyar paraszttól sohasem hallott senki, és elkopott lassan, mint a kocsmaküszöb.
Mindenki ,,imád" mindent. A lovát, a szeretőjét, a nyakkendőjét... megszentségtelenítve egy szót, az emberi lélek néma himnuszát, tisztaság, a kérés, a vigasz, a félelem, az istenkeresés egyetlen, utolsó felkiáltását, amikor már nincs semmi, de semmi segítség, mentsvár, csak az ima.
Ne imádj hát mindent, édes Magyarom, ne szórd lelked aranyát, nyelved szépségét a rombolás disznai elé, ne imádj semmit, csak az Istent, mert nem tudod, milyen idők jönnek és nincs az a vihar, mely elpusztíthatna, ha veled van az imádság és veled van az Isten.
