Bővebben: Wallingford-i Magyar Református templomnálIstennek hála eljutottam a Wallingford-i Magyar Református templomhoz is, hol Tóbiás Attila tiszteletes úr bemutatta a több mint 100 éves gyülekezet múltját és a jelen élet terveit, gondjait, örömeit!!
Isten áldását kérem a közösség minden egyes tagjára!! 
Szeretettel, 
Csaba t. 

Bővebben: Szent István templom New YorkbanSzent István templom New York, magyarok építették és tartották fent több mint száz évig hatalmas összefogással, imádságos szeretettel!! Sajnos ebben a csodaszép templomban se ma, se máskor már nincs magyar szentmise, annak ellenére, hogy ebben a hatalmas városban nagyon sok Kárpát-medencéből származó magyar él! 
Csaba t.

Bővebben: Isten műve"Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Isten műve : a tó vize, a táj, a gyermekek és minden olyan csodálatos ! Végtelenül jól van úgy ,ahogy van ! Sokszor nem értem , hogy egy -egy törékeny gyermek válla hogy tud ennyi tragédiát hordozni . De úgy látszik nem is ez a fontos . Ezeket a gyerekeket, sebeket nem kielemezni kell , hanem szeretettel átölelni és hordozni. Megtenni mindent , hogy ha már karjaim közé sodródtak , Isten akarata szerint alakuljon további életük.
Csaba testvér

Bővebben: Életünk állomásai…Az anyaméhben kialakul a gyermek teste , fizikuma. A földi élet szintén egy anyaméh , amelyben megszületik a lelkünk ,a szellemünk , a személyiségünk , az énünk . A második születés halálunk pillanatában lesz- megszületünk az örök életre .
Csaba testvér

Bővebben: Ragaszkodjunk...Clevelandi cserkészek egy szép Kárpátmedencei táncot tanultak , ruhát is vásároltak, hogy "szülőföldjükön", kint Amerikába szép előadáson bemutathassák kortársaiknak az ő a gyökereiket!! Ragaszkodjunk lelki, szellemi, kulturális értékeinkhez, és mind drága kincset adjuk tovább a felnövekvő nemzedéknek!
Szeretettel, 
Csaba t. 

Bővebben: Kukucs !!!Gyermeket nevelni, egy-egy bölcs gondolatot megosztani, a bomló mindenre rácsodálkozó emberi értelmet lángra lobbantani a legszebb hivatás a földön .
Csaba testvér

Bővebben: Döntések…Nagy a csábítás , és neked döntened kell. Az Isten által vagy a gonosz által felkínált örömökért nyújtod a kezedet ? Döntésednek súlya van , és döntésedből újabb döntések nyílnak előtted. Ezekből a döntésekből születik a jó, de rossz is ezen a világon.
Csaba testvér

Bővebben: Jálics Józsival és családjával Clevelandben!Kedves barátommal Jálics Józsival, és szép családjával Clevelandben! Józsi, a kedves feleségével egy évig a dévai házban önkénteskedett, akkor még egyetlen gyermekük sem volt, ma három nagyon aranyos, jókedvű cserkészkedő fiatalnak a boldog szülei. Gratulálok nekik!  Adná az Isten, hogy sok - sok ilyen céltudatos, boldog család legyen e földön!!
Sok - sok szeretettel, 
Csaba t.