Székelyvarsagón most nagy hó és hideg van a hegyek között, éppen ezért jó, ilyen szép mosolygós, hidegtől kicsípett arcú gyerekeket látni, tőlük ilyen kedves levelet kapni, melyet örömmel meg osztok! Isten áldása legyen a hidegtől, munkától nem félő gyermekeken, felnőtteken!
Szeretettel,
Csaba t.
Kedves Csaba testvér!
Szeretettel köszöntjük a 2017- es évben, kívánva egy áldott, békés Új Évet és tudatjuk, hogy szerencsésen elkezdtük mi is ezt az évet egészségben, szeretetben 22 gyerekkel.
Minden gyermek épít hóembert! Pillanatok alatt kitűnik, hogy melyik gyerek mennyire igényes, a hidegben meggémberedő újaival egyáltalán befejezi a munkáját?!
Isten drága ajándéka a szépérzék! Kiben mennyi van? Tudatosan törekedjünk önmagunkban, a ránk bízott gyermekekben kiművelni az igényes szépérzéket! Igyekezzünk környezetünket szépé tenni! Akarjam, hogy még egy általunk épített hóember is szép, takaros, befejezett legyen!!
Azoknak, akik reménytelennek látnak mindent a Trianon utáni keserves világban:
"Nemrég egy roma származású férfi keresett meg Fogaras mellől, koldult, segítséget kért. Kezet fogtunk, és mivel furcsán állt a keze, rákérdeztem, mi történt vele. „Körfűrész levágta, de én addig kiabáltam, míg visszavarrták.” Kérdőn, kerek szemmel néztem rá, és ő elkezdett beszélni: „Óvatlan voltam, és a forgó acél a csukló fölött elkapta a karomat, egy pillanat műve volt, a kezem leesett, de én felvettem a fűrészporból és lepalltam róla a faforgácsot, majd kiabálva orvoshoz szaladtam, kértem, hogy varrják vissza. Az orvos a faluban nem tudott segíteni, de én sírva kértem újból és újból. Végül azt tanácsolta, hogy Marosvásárhelyen próbáljak szerencsét. Egy zacskóba jeget tettek a kezemre, és elvittek a kórházba. Az út hosszú volt, nem akartak fogadni, se pénzem, se betegbiztosításom nem volt, de sírtam, könyörögtem, hangosan kiabáltam, és végül visszavarrták a kezemet. Most már tudok fogni is vele.”
Néztem az egyszerű embert, hatalmas hitével maga vitte el levágott kezét a háromszáz kilométerre lévő kórházba! Bátran, a természet törvényeivel, a gyáva, kishitű józan ésszel és a bürokrácia labirintusával szembement egymagában, és megmentette a levágott kezét. Saját kezemre néztem! Vajon én felvettem volna a magam kezét a porból? Vajon én az orvosi józan ész érvei hallatán belenyugodtam volna a veszteségbe, vagy nekiindultam volna az egy százalék esélynek sírva, zokogva? Hiszek-e ennyire az orvosi tudásban, az emberi jóságban, a természet gyógyító erejében, a nehézségeken győzedelmeskedő emberben, mint ez a koldus? Szó nélkül néztem az embert, és csodálattal újból megfogtam a kezét, de most már nem mint adakozó, hanem mint egy koldus, ki a hitben, reményben, élni akarásban gazdagabb testvérétől tanulni akar."
Tudtában kell lennünk annak, hogy életünk minden pillanatában nevelünk , akkor is ,amikor nem is gondolunk rá , azzal, ahogyan egymással bánunk, ahogyan a munkánkat végezzük , ahogyan a szabadidőnket töltjük, ahogyan beszélünk, ahogyan imádkozunk, ahogyan másokhoz odafordulunk……
2017. január 15. és 22. között kerül megrendezésre a Krisztus-hívők egységéért végzett ökumenikus imahét, amelynek alap-igéje: „… Krisztus szeretete szorongat minket…” (2Kor 5,14-20).
Az országos nyitó istentisztelet 2017. január 15-én, vasárnap 18 órakor lesz a Kálvin téri református templomban. Igét hirdet Dr. Erdő Péter bíboros és Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök. A liturgiában szolgálnak a MEÖT tagegyházainak vezetői.
Megérkeztem Székelyföldre, hol nem éppen farkasordító hideg van, de azért van hó is, és hideg is!! A csatolt képen látható farkasokat nem én fényképeztem, hanem Keresztes Emil Gyergyóvidékén! Gratulálok a felvételhez, mert a farkasok nem nagyon szokták engedni, hogy őket fényképezgessék a szabadban!!
Ne féljetek a fiatalságotoktól és attól a mélyről jövő kívánságotoktól, hogy kipróbáljátok a boldogságot, az igazságot, a szépséget és a sokáig tartó szeretetet!
Néha úgy érezzük, hogy a társadalom fél a fiatalok ezen hatalmas kívánságaitól, jóllehet ti magatok nem féltek. Ne féljetek!
Amikor rátok nézek, kedves fiatalok, nagy hálát és reményt érzek. A jövő hosszú ideig, a következő században a ti kezetekben van.
A béke jövője a ti szívetekben van.
Olyannak kell lennetek, akik mélyen bíznak az emberben és akik mélyen bíznak az emberi hivatás nagyságában.
(II. János Pál pápa üzenete a Béke XVIII. Világnapjára)
Úgy gondolom, hogy ennél szebb köszöntőre egyetlen férfi sem vágyhat! Kedves dévai lányommal én is szeretettel köszöntöm hajdani fiamat és imádságos szeretettel kívánom, hogy a jó Isten őrizzen meg benneteket gyermekeitekkel, nagycsaládotokkal ebben az életadó tiszta szerelemben!!
Csaba t.
Boldognak látni azt az embert aki engem is boldoggá tesz a legnagyobb öröm az életemben! Köszönöm h szeretsz minket támasz vagy nekünk mindig számíthatunk rád bármilyen nehéz is az élet te mindig erős vagy és kitartasz mellettünk! Köszönöm Istenek hogy meg mutatta a hozzád vezető utat és hogy nekem van a legcsodálatosabb családom kis és nagy egyben! Köszönöm hogy az életem teljes veled! Istenem bízom te benned! Szeretlek drága egyetlen férjem!