Bővebben: 2016. november 9. – Szerda, A Lateráni-bazilika felszenteléseÉlő Láng, jóságos Istenem, Te merted vállalni a konfliktust, nem jólfésült, politikailag korrekt, senkit nem sértő, minden hibával, bűnnel toleránsan megalkuvó úton jártál, hanem szavakkal, tettekkel, egész lényeddel kimertél állni az örök értékek, az igazság mellett!! Világosan tudtunkra adtad: Nem elég mondogatni, Uram - Uram, a cselekvő szeretet útjára kell lépni!! Az erényeket nem tudni kell, hanem hősies fogban gyakorolni, megélni a sokszor kusza mindennapokban! Szeretettel kérlek, segíts, hogy a Te példádra, engem is emésszen a házadért való buzgóság! Fogd a kezem és vezess, hogy ne a kispadon üldögélve kommentáljam mások életét, hanem legjobb szándékommal, akár botladozva is, teljesítsem mindennapi életemmel, ott ahova állítottál, azt a szent feladatot, mit Szent Fölséged jónak látott rámbízni!! 
Szeretettel, 
Csaba t. 
Abban az  időben:  Mivel  közel  volt a  zsidók  Húsvétja,  Jézus  fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és  galambot árultak, valamint pénzváltókat,  akik ott ültek.  Ekkor kötelekből  ostort font, és kikergette mindnyájukat  a templomból, ugyanígy  a juhokat és  az ökröket  is,  a   pénzváltók  pénzét  pedig   szétszórta.  Az   asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket,  ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!”  Tanítványainak eszébe jutott,  hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
A zsidók  erre  így  szóltak:  „Miféle  csodajelet  mutatsz,  hogy  ezeket teszed?” Jézus  azt válaszolta:  „Romboljátok le  ezt a  templomot, és  én három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat  esztendeig épült ez  a templom,  és te  három  nap alatt  fölépíted azt?”  Ő  azonban testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból,  tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.
Jn 2,13-22

Bővebben: 2016. november 8. – KeddUram jó neked szolgálni, az irgalmas élő Szeretet rabjaként élni! Láttam, hogy az aratni való sok, ezért évekkel ezelőtt beálltam Mögéd az aratásba, nehéz tartani veled a lépést, de iparkodom, bízok benne, hogy hasznos Számodra  a szolgálatom! Az évek elteltek, s mára már a te munkád az én munkám is, magaménak érzem bölcs jósággal szőtt céljaidat, és így, minden gyarlóságom ellenére mondhatom, hogy az én mindennapi éltető eledelem a Te szent akaratod!!  Kicsinységem sokszor elkeserít, de aztán ügyetlenül ministráló gyermekeimre nézek és felvidulok, hisz ha engem örömmel tölt el az oltár mellett botladozó jó szándékú gyermekeim iparkodása, akkor remélhetem, hogy az én ugyancsak botladozó szolgálatom is kedves előtted!! 
Köszönöm, hogy meghívtál szolgálatodra!! Köszönöm, hogy én a marék porból született ember, Neked szolgálva társad lehetek, a világ sebeinek gyógyítgatva, egy jobb, világ építésében! Igen, tiszta szívből köszönöm, hogy  szeretetre, irgalomra épülő Szent Országlásodért minden erőmmel szabadon dolgozhatok!!
Csaba t. 
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor  a mezőről  hazajön: „Gyere ide  tüstént, és  ülj asztalhoz.” Nem ezt  mondja-e inkább: „Készíts  nekem vacsorát, övezd  fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és  ihatsz te is?” S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait?  Így ti  is,   amikor  megteszitek,   amit  parancsoltak   nektek,   mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak  azt tettük, ami a  kötelességünk volt.
Lk 17,7-10

Bővebben: Gyermeket nevelniGyermeket nevelni, egy-egy bölcs gondolatot megosztani, a bomló mindenre rácsodálkozó emberi értelmet lángra lobbantani a legszebb hivatás a földön .
Csaba testvér

Bővebben: Kis művészekMilyen jó ilyen jó híreket kapni! Sok szeretettel gratulálok a kis művészeknek! 
Szeretettel, 
Csaba t. 
Idén is Gyergyószentmiklóson megszervezték a IX. Székelyföldi Lovas Ünnepet, aminek keretén belül lovas rajzpályázat volt meghirdetve. A madéfalvi napközis gyerekek a nyár folyamán saját alkotású lovastémájú rajzokat készítettek. Az elbírált eredmények a napokban értek hozzánk,nagy örömünkre a 12 gyerekből,egy második és két harmadik díjazott lett.
Isten áldása kísérje
Szeretettel, 
Hajnalka 

Bővebben: Ditrói gyermekeinkkelIsten áldását kérem Bíró Juliannára, a kedves kolléganőjére és a Ditrói gyermekeinkre!! Szent Imre napján, ők nagy szeretettel, szép versekkel köszöntötték népünk ifjúságának védőszentjét, én büszke örömmel hallgattam! Jó volt, a szentmisében velük együtt imádkozni, hittel kérni Szent Imre közbenjárásával Istentől, az örömteli tisztaság, a becsületes hűség kegyelmét Szent Ferenc Alapítvány minden diákja számára!  
Szeretettel, 
Csaba t. 

Bővebben: Kacagó gyerekekSzerencsésen haza értem Dévára, s itt ilyen aranyos, kacagó gyermekek fogadtak...  
Mindenütt jó, de a legjobb a gyermekek között!! 
Szeretettel, 
Csaba t.

Bővebben: Kozármislenyi nővéreknélHálás szeretettel köszönöm a kedves kozármislenyi nővéreknek a ma éjszakai vendéglátást!! Jó volt reggel a szentmisében együtt imádkozni, majd a reggeli mellett szépen elbeszélgetni!! Nagy öröm, hogy van két nagyszerű jelöltük, az egyik erdélyi! A rendházat el lehet érni itt az interneten is: Ferences nővérek
A kedves nővéreknek olyan szép a hivatása, Mária példájára Krisztust hordozva, a szegényeket ápolják, gondozzák, Magnificátot éneklő jókedvvel!! Kell ennél szebb hivatás?? Szívem minden melegével ajánlom ezt a csodálatos lelki utat nővéreimnek, mely egészen biztos, hogy már ezen a földön boldoggá tesz, s ráadásul elvezet az őrök életre is! 
Szeretettel, 
Csaba t.
Déva, 2016 nov 7.

Bővebben: 2016. november 7. – HétfőMustármagnyi hitemet öntözd Uram kegyelmeiddel, s mint az áldott tavaszi napfény ölelj át végtelen szereteteddel és akkor egészen biztos, hogy az én cseperedő hitem, irántad való ragaszkodásom is szépen szárba szökell, és hatalmas fává nő! A hosszú kemény viharoktól, jégesőtől nem félek ha velem vagy Istenem, mert tudom, hogy jóságod gondoz, ápol, hogy nagyranőjek, hogy az ágaimközt az ég sodródó madarai otthonra találjanak! 
Irgalmas Istenem jóságát hirdetem, sok szeretettel, 
Csaba t.   
Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz:
„Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!” 
Az apostolok kérték az Urat: 
„Növeld bennünk a hitet!” 
Az Úr így válaszolt: 
„Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.”
(Lk 17,1-6)

Bővebben: Szeretnék én is Szárhegyre menni a temetésre!!Életének 97., áldozópapságának 74. évében a csíksomlyói kolostorban vasárnapra virradóra elhunyt, P. Ferencz Béla Ervin OFM – Temetése 2016. november 9-én, szerdán a 13 órakor kezdődő szentmise után lesz a gyergyószárhegyi ferences kolostor temetőjében.
Drága jó  Ervin atya halála miatt elmarad, kedden a soproni, szerdán a budapesti pálos sziklatemplomi szentmisém!  Szeretnék én is Szárhegyre menni a temetésre!! 
Csaba t. 
Kép: Biró Ildikó