Önkéntesként Déván: Szeretném megköszönni a lehetőséget, életre szóló élmény volt belecsöppeni ennek a gyönyörű kolostornak az életébe. Mindenki akit megismertem nagyon kedves, értékes embernek bizonyult, nagyon megható az az odaadás ahogy ezeket a gyerekeket szolgálják. Ezúttal szerencsém volt megismerkedni Csaba testvérrel mégha csak néhány perc erejéig is, de felejthetetlen élmény volt. A helyet áthatja Csaba testvér szétáradó szeretete, a gyerekek egyenesen fantasztikusak! Egy csodálatos kellemes csalódás volt megtapasztalnom, hogy milyen szépen, békésen viselik sorsukat és a mindennapi szeretetnek és a hétköznapi örömöknek élnek. Nagyon jó volt érezni mennyire nyitottak és befogadóak és mennyire könnyű nekik örömet szerezni. Igazából ők legalább annyi, ha nem több, boldogságot vittek az ottlétembe, mint amennyit én tudtam adni nekik. Hadd emeljem még ki külön a konyhát, nagyon finoman főznek!!! Fábián gyerekek a legjobb választás volt számomra! A kolostor legédesebb kis csöppségei igazán testhezálló feladatot jelentettek nekem. Minden percét nagyon élveztem, ha tehetném boldogan velük maradnék bármeddig! A nagyobb gyerkőcök is, akiket megismertem, nagyon tisztelettudóak, kedvesek, gazdag lelkű emberek! A gyerekeken nagyon érezhető a legfontosabb: tökéletesen biztonságban és feltétlenül szeretve érzik magukat ami a legtöbb, ami adható számukra! Jó érzés volt mögé tenni és kiegészíteni a munkájukat mégha csak néhány napig is! Száz szónak is egy a vége: KÖSZÖNÖM, hogy ott lehettem, alig várom, hogy viszontlássam ezt a csodavilágot és ezentúl biztosan keresni fogom a lehetőséget, hogy minél többször hozzátehessek a minden napi munkájukhoz.
Illenz Renáta
Örömmel, nagyapai büszkeséggel osztom meg a csatolt képet! Egy nagymama kérésére fogadtunk be két lányt az otthonba több mint 15 éve. A lányok szépen elvégezték a tanulmányaikat, férjhez mentek és van két két gyermekük! A nyáron a nagymama körül a család összegyűlt és e mosolygós, kedves kép készült!! Jó gyönyörködni a szép négy "unokába"! Mondhat bárki bármit, Isten nevében lehajolni a bajban lévő emberekhez megéri! A jó cselekedetnek mindig megvan a maga gyümölcse!!
Szeretettel,
Csaba t.
Meghívó a Patrona Hungariae Iskolaközpont Veni Sancte szentmiséjére. A tanévnyitó ünnepség és szentmise augusztus 31-én 15 órakor kezdődik a Szent István Bazilikában.
A szentmise áldozatot én fogom és felajánlani a most kezdődő tanévért! Gyertek imádkozzunk együtt a drága diákokért és a kedves tanárokért nevelőkért!
Milyen jó ilyen leveleket olvasni! Különösen annak örvendek, hogy nem csak elkezdtek Gyimesbükkön gazdálkodni, hanem Istennek hála gyümölcsök is vannak! Sajnos sok felé sok mindenbe bele kapnak, nagy lendülettel csinálják egy darabig, de a munkájuk gyümölcsöt nem szüretelik le! Isten áldását kérem a Gyurira Évikére és a Vigasztalás házában dolgozó munkatársaimra, gyermekeinkre!
Szeretettel,
Csaba t.
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Csaba testvér.
Örömünket szeretettel osszuk meg Csaba testvérrel.
A tavaly megálmodott és az idén májusban nagylelkű támogatóink jóságának köszönhetően felépített melegágyunk meghozta bő termését.Ültettünk bele zöld borsót, paradicsomot, paprikát(kétfélét is), murkot,retket(most már harmadik rendet),hagymát,uborkát,salátát,karfiolt.Ezeket a nyáron folyamatosan szedtük és tettük el télire, szépen összevágtuk őket és vegyes zöldség csomagokat készítettünk belőlük.Hála Istennek a fagyasztóink szépen megteltek a lefagyasztott zöldségekkel. Több üveg uborkát, zöld paradicsomot tettünk el.
Most ültettünk paszulyt,céklát,murkot(másodszorra),retket(harmadszor) és zöld borsót(szintén másodszorra).A paradicsom ,paprika természetesen folyamatosan terem. Hálát adok a Gondviselő Istennek a bő termésért és a munkatársakért, gyerekekért, akikkel együtt közösen tudtuk gondozni a melegágyat.
Gyuri
A nevelőket felkészítjük e szép, nemes feladatra, munkaszerződést kötünk velük és azt szeretnénk, hogy egy évből tíz hónapon keresztül mind jó szülök tegyenek meg mindent az általuk felvállalt gyermekek nevelése érdekébe! Mindenkinek jár a két hónapos pihenésen túl az alapítvány által biztosított nyári tábort is, melyet a gyermekeinkkel tölthet! Azt szeretnénk, hogy minél családiasabb legyen a légkör az általa vezetett kis családban, de az egész intézmény hálózaton belül is!!
Örvendünk azoknak a nevelőknek is, akik csak néhány évre vállalják e szép hivatást, de leginkább olyan nevelőkért imádkozok, akik életvitel szerint, hosszabb távon vállalják a gyermeknevelést! Az alapítvány számukra biztosítja a szükséges otthont, melyet 15-2o év után végleg meg is kapnak, hogy ugyanott ahol profi szülök voltak, legyenek profi nagyszülők is a nagyranőtt gyermekeik gyermekei mellett!
Szeretettel biztatlak dönts az élet mellett, vállald szerető szülőként a fészekből kihullott életet! Csaba t.
10Derék asszonyt ki talál? Értéke a gyöngyét messze meghaladja. 11Férje (egész) szívével ráhagyatkozik, és nem jár rosszul vele.12Mindig a javára van, sose a kárára, életének minden napján. 13Előteremti a gyapjút és a kendert, és mindent beszerez, ügyes kézzel.14Olyan, mint a kalmárok hajója: messze földről szállítja az élelmet. 15Bár még éjszaka van, már fölkel, és ellátja a háza népét eledellel, szolgálólányait egy egész napra valóval. 16Szántóföld után néz és meg is szerzi, szőlőt telepít a keze munkájából. 17Jól körülköti derekát az övével, és nekifeszíti karját a munkának. 18Tudja, hogy jó hasznot hajt, éjnek idején sem alszik ki lámpája. 19Kinyújtja a karját a guzsaly után, és a kezével megfogja az orsót. 20Kiterjeszti kezét az elnyomott fölé, a szűkölködőnek meg a karját nyújtja. 21Nem kell féltenie háza népét a hótól: egész háza népét ellátta kettős ruhával, 22és takarókat is csinált magának. Ruhája bársonyos len és bíbor gyapjú. 23Férjét a kapuknál igen nagyra tartják, hogyha tanácsban ül az ország véneivel. 24Ingeket is készít és eladja őket, öveket is árul a kereskedőnek. 25Az erő érzete veszi körül, vidáman néz a jövendő elé. 26Ha kinyitja a száját, bölcsen beszél, jóságos tanítás (árad) a nyelvéről. 27Szemmel tartja háza népének munkáját, a tétlen lustaság nem kenyere. 28Kiállnak fiai, s boldognak hirdetik, a férje is fölkel és így dicséri: 29„Sok asszony megmutatta, milyen derék, de te felülmúlod őket, mind valamennyit!” 30Csalfa dolog a báj, a szépség mulandó, de az okos asszonynak kijár a dicséret. 31Magasztaljátok keze munkájáért, a városkapuknál dicsérjék tetteit! Péld 31.