Istenünk, bűnösök vagyunk és mégis oly bőségesen megtöltöd sárból, napfényből született vetésünket értékes búzaszemekkel! Áld meg azokat akik kemény munkával, a nap hevét hordozva aratnak, begyűjtik számunkra a mindennapi életet jelentő kenyeret! Mert az aratnivaló sok, szeretettel imádkozok, hogy küldj becsületes embereket az aratásba, hogy egyetlen kalász se vesszen el ajándékaidból!
Szeretettel,
Csaba t.
Fotó: Márton Katalin
Milyen gazdag évünk van! Milyen rövid idő alatt a búzaszem szárba szökkent és lám lám már itt az aratás ideje! Olyan csodálatos, az érett búzakalászok iparkodása, nem lustálkodik, lám lám már érett is a kalász! Csodálom az érett kalász alázatát, azt ahogyan drága értékeket hordozó fejüket meghajtják szelíden, jóságosan ringanak a napfényben! Istenünk segíts meg bennünket is, hogy életünk végén gyümölcsöktől roskadozva mi is ilyen szerényen, alázatosan állhassunk Szent Színed elé.
Szeretettel,
Csaba t.
Fotó: Márton Katalin
A szovátai tábor utolsó napján Jézus nyilvános működésének a kezdetét ünnepeltük! Ezért a záró szentmisén a kis Jézus szobra kapott egy táborban készült szép tarisznyát! A gyerekek közül mindazok, akik a tavaly kapott Tau keresztet hűségesen viselték, és most vállalták a Gyermek Jézusról elnevezett Ferences Testvériségben a közösséget, Bojoievschi Évától a csoport vezetőjétől átvehettek egy - egy ugyanilyen, megszentelt tarisznyát, hogy ők is így jelképesen elkezdjék a maguk "nyilvános működését"!
Hihetetlenül jó érzés, mikor azt látom, hogy a tizenöt éves munka ilyen szépen sikerül. Gabit még óvodás korában fogadtuk be a szászvárosi otthonunkba, egy fantom blokkból, és az idén érettségizett Déván eredményesen. Ezt a képet az ő facebook oldaláról másoltam ki.
Véget ért a Szovátai tábor, bennem csak hála és öröm van! Köszönöm mindenkinek a gyermekeinkkel töltött hetet! Csodálatos dolog, az, hogy egy szegény elhagyott gyerekkel eltöltött hét után másnak is az a tapasztalata, mit én évek óta érzek ilyen alkalmakkor: "Milyen kár hogy eltelt!" 200 gyerekkel, hatalmas forgatagban, örömmel együtt voltunk, mindenki elfáradt, de, - és ez óriási dolog - sírást csak a végén volt, amikor el kellett búcsúzni... Köszönöm az Istennek, hogy ilyen jó anyagból teremtette az embert, hogy ennyi szépséget, jóságot, gyöngédséget rejtett el az ő gyermekeinek a szívébe!
Csaba t.
Tudok ám én nagyot is tévedni!! Marosvásárhelyen nem akartam hagyni Pál Marikának, hogy a város közepén méhekkel foglalkozzon. Ő végül is nekiállt hat családdal, és olyan eredményesen halad, hogy 150 kiló mézet pergetett már az idén is. A családok szépen felszaporodtak, így már több háznak is adott 2-3 kaptárt. Köszönjük szépen Marikának azt, hogy meghonosítja a méhészetet a Szent Ferenc Alapítványnál!
Ferenc pápa csütörtökön személyesen járta végig a vatikáni garázsokat, hogy leellenőrizze, milyen járműveket használnak az egyházi vezetők. A váratlan húzásról egy névtelenséget kérő vatikáni forrás számolt be.
Bővebben: Ferenc pápának ismét sikerült megdöbbentenie környezetét