Október végi kirándulás a nyárádmenti szép zöld természetbe!! Szinte hihetetlen, hogy ilyen sok szép, jókedvű, vidám gyermekünk van, és az is, hogy ilyen szép ragyogó időt ad a jó Isten! Szeretettel, Hála mindenért!! Csaba t.
Szentsimonban, a Szent László otthon beindult 25 gyerekkel. Ők a Szentmártoni mezőgazdasági iskolába járnak, ott tanulnak. Szeretettel kérlek, hogy imádkozzatok ezért a szép, számunkra nagyon fontos házért, az ott beindult szakmai képzésekért! Szeretettel, Csaba t.
Feladataink által növünk fel. Ha egy sportoló emelgeti a súlyokat, izmosabb lesz általa. Közben nem haragszik arra súlyzóra, mert bajnok akar lenni. Ugyanígy, ha a gyermek házi feladata fölé görnyed és tanulja az Anyám tyúkját, nem az Anyám tyúkja lesz több, hanem a gyermek, aki azt a feladatot megoldja. Ne féljünk a mindennapi feladatainktól, munkánktól, a csendes építkezéstől... szeretettel,
Most hétvégén a szépen felújított Gyergyóalfalvi templomot ünnepélyesen felszenteli az Érsek úr! Előtte, október 24-25-26-án, esténként 18.oo órától, egy háromnapos lelkigyakorlatot tartok, hogy a szépen újjászületett templomban a kedves hívek is, lelkileg újjá szülessenek. A rendezvény nyitott, mindenkit szeretettel várnak.
Ha magányos gyereket látunk az úton mindig kérdezzük meg, hogy merre mész kicsi szívem!! Hallgassuk meg szeretettel, figyelmesen, ha lehet vigyük haza, vagy adjuk át a hatóságnak, de ne hagyjuk csellengeni a gyerekeket!!
A csíkszentdomokosi napközi otthonunkból is - Istennek hála - jó híreket kaptunk: "Tele kamrával,tele fásszínnel,mindenféle őszi terméssel,sok-sok örömmel és jó kedvvel telnek szép őszi napjai a 2013-as tanévnek a csíkszentdomokosi Márton Áron napköziotthonban."
A tegnap ők is ott voltak a karcfalvi találkozónkon, és jó volt velük találkozni az Úr asztalánál is, de a kedves vendéglátó Karcfalviak finom süteményekkel megterített asztalánál is!! Isten fizesse a szeretettel teli fogadást!
A csíksomlyói nagy diákok a hideg őszi délután finom birsalma sajtot készítettek. Finom, egyszerű, tiszta csemege, könnyű elkészíteni, érdemes megtanulni...