A kommunizmust sokan megéltük. A Kommunista Kiáltvány világosan leírja a mai társadalom baját – a diagnózissal tökéletesen egyet is értek: a nagytőke és az emberi kapzsiság a világot tönkreteszi, a nagy halak felfalják a kicsit, az imperializmus olyan orcátlan és intoleráns, hogy vérünket veszi.

A Kiáltvány szerint ebből az örvényből az egyetlen kiút, hogy a magántulajdon megszűnik, csak köztulajdon lesz, így mindenki igényei és szükségletei szerint a társadalomtól megkapja azt, ami kell neki.

A nagy problémát a terápiában látom, mert a kommunizmus a létért való küzdelmet megpróbálta kiiktatni: élsz és megkapod mindazt, amire szükséged van. Ha körülnézünk, látjuk, hogy vidékek ellehetetlenedtek azért, mert leszoktatták őket a kemény munkáról.

Az emberek – ha gondolkoztak, ha dolgoztak, ha termeltek, de ha nem, akkor is – megkapták a létminimum fenntartásához szükséges javakat, és sokan megszokták ezt.

Sajnos tény, hogy aki nem küzd, hanem fortélyosan elkerüli a nehézségeket, az nem tud előrejutni, fejlődése, kibontakozása leáll, becsontosodik. Aztán szép lassan megsemmisül, mint az őzike, aki nem fut el a farkas elől.

Feladatról feladatra csordogál az életünk szépen, csendesen.

Mihelyt egy feladathoz felnőttünk, Isten bölcsen új és nagyobb feladatok elé állít.

Meg kell tanulni járni! Nem könnyű: elesünk, sírunk, de szüleink mégsem ültetnek tolószékbe, hogy ne kínlódjon a szegény gyerek. El kell indulnunk. De ez sem elég, azután meg kell tanulni beszélni is. Talán először elnézik nekünk selypítésünket, pöszeségünket, de lassan ki kell tudnunk mondani, hogy: „Róka, rigó, rejtem!” Nincs pardon! Mindez értünk van, akárcsak az iskolában a házi feladat.

Persze mi, nagyok is sokszor zúgolódunk, mint a gyerekek, ilyenkor Isten, a nagy pedagógus mosolyog és szelíden nógat, akárcsak mi a tanítványainkat: „Ne nyafogj!

Képes vagy rá, próbáld meg, meglátod, menni fog!”

Vágyakozó szeretettel kell átölelni a feladatainkat, mert általuk születünk, bontakozunk ki. Hisszük, hogy Isten országát építjük, de minden tettünk, szavunk visszahat ránk is. Az leszel holnap, amit ma gondolsz, mondasz, teszel! Talentumaidat kamatoztatva méltó leszel és képes leszel arra, hogy sokat bízzanak rád. Jól megoldott, szép feladatainkkal magunkat oldjuk meg, magunkból teremtve teremtjük meg a Szentháromságos Isten belső életébe belépő szentet.