Mulasztásaink

nov20.jpgIsten csak mennyországot teremtett, a poklot mi teremtjük. Sajnos, mi teremtjük tetteinkkel, mulasztásainkkal, szavainkkal, teremtjük magunkban és magunk körül – már itt a Földön is. Senki nincs a pokolra predesztinálva, elrendelve. Isten mindannyiunkat a mennyországba hív.
Az Egyház kétezer év óta senkiről nem állította, hogy a pokolba jutott. Jézus Krisztus a jobb latorhoz így szólt: „még ma velem leszel a mennyben” [Lk 23,43], a bal latorról és Júdásról nem mond semmit, viszont korábban megjegyzi: „aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába, és a tenger fenekére vetnék” [Mt 18,6].

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Az Egyház szent, mert Krisztus teste, az isteni élet hordozója, és bűnös is, mert emberek közössége, akik igyekeznek ugyan a szentség útján járni, de gyakran előfordul, hogy nem sikerül nekik. Minden emberi közösség, ideológia hordoz súlyos bűnöket, melyek közül a legtöbb néhány évtized alatt többet vétkezett, mint amennyivel a kétezer éves Katolikus Egyházat vádolják. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2024. december 21. szombat, Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Tudatosság

Ülj le, és tudatosan érezd magad ajándéknak, áldásnak. Isten annyira szereti a te kedvesedet, annyira akarja az ő boldogságát, hogy megteremtett téged. Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube