"Mert ahogy a cikázó villám az ég egyik felétől a másikig villan, úgy jön el azon a napon az Emberfia is. Előbb azonban sokat kell szenvednie, és megvetésben kell részesülnie ettől a nemzedéktől.”
Lk 17,25
"Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy ahol gyűlölet lakik, oda szeretetet vigyek, ahol sértés, oda a megbocsátás szellemét, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol árnyék, oda fényt, ahol szomorűság, oda örömet."
Szent Ferenc
"Az úr megdicsérte a hűtlen intézőt, hogy okosan járt el. Bizony, a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.”
Lk 16,8
Csíksomlyói fiatalok ma november 9-én 18.00 órától szentmisére hívnak!
Gyertek imádkozzunk az áldott békéért,
Csaba t.
"Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”
Lk 14,33
A dévai kolostor templomba szentmisére hívunk, ma, szép novemberi alkonyban, 18.00 órától! Gyertek imádkozzunk együtt a világ békéért, azért, hogy egy szívvel vágyjunk arra, hogy majd egykor a nagy mennyei lakomán szeretettel egy asztalhoz ülhessünk jó testvérekként, a mennyei Atyával.
"Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
Lk 14,12-14
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
Amikor haraggal, gyűlölettel vagyunk egymás iránt, áskálódunk és rágalmazunk, akkor nem a Szeretet Istenének befolyása alatt vagyunk, hanem a sötétség, a félelem, a bizalmatlanság, a kishitűség útján járunk. Akkor a gonosz lélek munkálkodik a mi szívünkben. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Legfrissebb - Közös Értékeink!
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
A Szentírás szava
Bővebben...

A hitünk egyik forrása a Szentírás szava (ki lehet azt is forgatni, ha egy sort a lényegtől elszigetelten kiragadnak belőle), a másik a hívek évszázadokra visszamenő meggyőződése, ezt nevezzük szent hagyománynak.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Lelki nap Gyulafehérváron


Please wait...