Mi is a színjáték? Igazából egy olyan játék, mely szint, zamatot, pezsgést hoz, visz az életünkbe!! Egy ilyen kis vidám színjátékkal búcsúztatták a tanévet a gyermekeink Déván!!
Szeretettel megosztom,
Csaba t.
Szeretnék nektek így a nagy nyilvánosság előtt is köszönetet mondani, amiért nem csak szépen betanultátok Pál Éva nevelőnő rendezésében Heltai Jenő, "Néma Levente" című darabját, hanem azért is, hogy elkísértetek zokszó nélkül egy tíz állomásos fárasztó, hosszú missziós útra, most Pünkösd alkalmával. A tanévzáróra készülve, a székelyföldi gyermekvédelmi otthonainkat látogattuk hosszan. Az előadásainkra eljött kedves gyermekeinknek és a nagylelkű támogatóinknak, a színdarab mellett, a bónusz egy komoly táncbemutató volt, melyet a Margarétáról elnevezett dévai együttes adott elő.
Élő szentmise közvetítés Déváról, 2017. június 4.-én, délben 12.00- tól( román idő szerint).
A szentmisét bemutatja: Leander testvér.
Mint minden évben május utolsó napjaiban, az idén is, 2017, május 27-én, szombaton, Marosillyén megszervezzük Bethlen Gábor szülőházánál a Szövetségkötés ünnepét. Sok félék vagyunk, sok felülről jöttünk, de a köztünk lévő különbségek ellenére mindannyian a jó Isten gyermekei vagyunk, az Újszövetség népe.
Itt a nyár, közeledik a vakáció, mint minden évben az idén is hosszan látogatjuk a gyermekvédelmi otthonainkat! Utam során nem csak a gyermekeinkkel, kollégáinkkal szeretnék találkozni, hanem a kedves óvónőkkel, tanítónőkkel, tanárokkal, támogatóinkkal, meg a kedves polgármesterekkel, egyházi és világi hatósági szervekkel, akikkel partneri viszonyban neveljük gyermekeinket. Azt szeretném, hogy a gyermekeinkkel közösen tudjuk megköszönni mindazoknak a jóságát, akik a hosszú év során lelki, szellemi, anyagi jellegű segítséget, támogatást nyújtottak.
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
A gyerekkori barátaim kérdezték, mit jelent az, hogy vallásos vagyok, Istennel élem az életemet. Azt válaszoltam nekik: „Tudjátok, amíg távol álltam a kereszténységtől, azt éreztem, hogy egy nagy, sötét erdőben járok, ahol a fák között mindenféle rémisztő, irtózatos dolgok léteznek: vadállatok, haramiák, csapdák, kiszámíthatatlan csapások… Látom őket, és félek, mert bármi megtörténhet velem. Kiszolgáltatottnak éreztem magamat.” Vallásos emberként, élő hittel most azt érzem, hogy ugyanabban a rettenetes erdőben járok, ugyanazok a fák között, ugyanolyan veszélyek leselkednek rám, de nem félek, mert fogom a mennyei Atya kezét. Biztonságban érzem magam, mert az én Apukám a világon a legerősebb, a legjobb, gondomat viseli, törődik velem. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Legfrissebb - Közös Értékeink!
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

A méltatlan egyházi személyek bűnei jogos felháborodást keltettek sokakban.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Nőnap köszöntő Parajdon


Please wait...