"Hogy megmutassa, mennyire hitvány ember ő, és egyben példát adjon másoknak az őszinte bűnvallomásra, ha vétett valaki ellen, nem restellte hibáját prédikációjában az egész nép előtt meggyónni.

Celanói Tamás által írt Szent Ferencről szóló életrajznak egy - egy fejezetét, naponta megosztom egy rövid elmélkedéssel.

Itt megtalálható teljes egészében ez a fejezet

"Hogy megmutassa, mennyire hitvány ember ő, és egyben példát adjon másoknak az őszinte bűnvallomásra, ha vétett valaki ellen, nem restellte hibáját prédikációjában az egész nép előtt meggyónni. Ha pedig esetleg rosszat tételezett fel valakiről, vagy a kelleténél érdesebb szavakat használt, teljes alázattal tüstént odament az illetőhöz, akiről rosszat gondolt, és bocsánatot kért érte. Mert lelkiismerete, ártatlanságának éber őre, mely teljes buzgósággal állott résen, nem nyugodott addig, míg lelkének sebét gyöngéd simogatással meg nem gyógyította. Egyébként nem kitűnni, hanem minden erényben előrehaladni kívánt; minden lehetséges módon kerülte az emberek csodálatát, nehogy a hiúság bűnébe essék."

A szerénység, az alázat az az üzlet, ahol minden erényt be lehet szerezni! Ezekre az erényekre szüksége van az Istenkereső embernek, ha a mennyek országában célba akar érni. Az isteni erények: a hit, a remény és a szeretet, ezek Teremtőnk drága ajándékai melyekért hiába fáradunk, ha nem az alázat útján járunk. De a négy sarkalatos erény: az okosság, az igazságosság, a mértékletesség és a lelki erősség sem lesz a miénk, ha másokat lenézve magunkat felmagasztaljuk. Mert a beképzelt, gőgös, büszke ember aki lenézi és sokszor le is tapossa az embertársát, ahhoz az Isten nem fog bekopogni. 

Az alázat erényének a gyakorlásához a lehetőséget nem kell keresni, és érte nem is kell fizetni, mert azt előbb - utóbb tálcán hozza az élet, és nekünk azt csak csupán el kell fogadnunk! Eljön az a nap amikor valós, vagy csak a társaink által bennünk vélt hibákért elkezdenek ostorozni, szidalmazni, akár nyíltan pellengérre állítanak. Szent Ferenc tudatosan kereste az ilyen alkalmakat. Mi első lépésként próbáljuk nem viszonozni a támadásokat, megszólásokat, rágalmakat! Aztán akár fogösszeszorítva, de kezdjünk el imádkozni a bennünket szapuló, mocskoló testvéreinkért! Természetesen innen még nagyon messze van az, amikor az ember már örvend ha valaki lerántja a leplet egyik  - másik hibájáról, fogyatékosságáról, és durva sértésekkel figyelmezteti a múltban vagy a jelenben elkövetett hibáira, mulasztásaira! Isten különleges kegyelme megengedi, hogy egyik - másik ember tükröt tartson elénk és akár hangosan világgá kürtölje gátlástalanul mindazt, mit bennünk rossznak, betegesnek tart. Ilyenkor nem az a dolgunk, hogy a bennünket szapuló embert a saját gyarlóságára figyelmeztetve védekezzünk, hanem Szent Ferenc példájára köszönjük meg azt, hogy testvérünk vette a fáradságot és még ha a szándéka vitatható is, de felhívja a figyelmünket arra, hogy mi is mennyire kicsik, esendők, porszemek vagyunk a végtelen nagy Isten előtt. 

Alázatossá a magunk erejéből nem tudunk válni, mert a kisebb - nagyobb eredmények, a sikerek könnyen beképzeltté tesznek, és ez  gőgöt szül a szívünkbe. Isten által nekünk adott szép gyümölcsök, még ha azokért mi magunk is sokat dolgoztunk, a kisebb testvérből könnyen nagy, beképzelt hólyagot csinál. Magunk erejéből, önmagunktól, attól a bizonyos arrogáns, felfuvalkodott nagyképű jelemtől, akivé az évek alatt váltunk, szabadulni nem tudunk. Ezeket a kinövéseket csak az elfogult emberek tudják kíméletlenül, fájdalmas csapásokkal lefaragni rólunk. Ahol dicsérnek onnan menjünk tovább, de ahol vélt vagy valós hibáinkért szidnak, ott verjünk tanyát, mert minden egyes, még olyan fájdalmas csapás által is egyre kisebbek leszünk. Tudatosan akarjunk Szent Ferenc példájára egyre kisebbé válni, mert örök igazság, hogy nem csak a gazdag ifjút, de bennünket is a tű fokán túl vár az Isten!  

Szeretettel, 

Csaba t.